Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
V. A BALATON VIZÉNEK, ÜLEDÉKÉNEK ÉS PARTI ÖVÉNEK ÉLŐVILÁGA - Baktériumok a Balaton vizében és üledékében
kisebb-nagyobb mennyiségben a sugárgombákat. A Stretomyces-ek a bélpasszázs során az utóbél szakaszt még kitenyészthető állapotban, életképesen érik el, azt azonban a vizsgálatok alapján még nem lehetett eldönteni, hogy a bélflóra állandó tagjaihoz tartoznak-e. Az viszont biztosan megállapítható volt, hogy a ragadozó halak beléből teljesen hiányoznak a sugárgombák. Ezek a vizsgálatok nemcsak a halak utóbélflórájával kapcsolatos bakteriológiai ismereteket gyarapították, hanem a kitinbontó baktériumoknak a kimutatásával arra is ráirányitották a figyelmet, hogy a tó vizében és iszapjában állandóan vagy időszakosan jelen lévő baktériumfajokra vonatkozó ismereteink - az utóbbi két évtizedben végzett kutatások eredményeinek ellenére - még rendkívül hiányosak. A jövőben ezért az egész tóra kiterjedően kellene vizsgálni a baktériumközösségek faji összetételét, a különböző fajok élettani-biokémiai aktivitását, valamint a fajok egymáshoz kapcsolódó, a tó anyagforgalmát alapvetően meghatározó közösségi, komplex anyagcseréjét (metabiózisát). A Balaton anyagforgalmának meghatározása, valamint közegészségügyi elbírálása szempontjából a vízben és az üledékben előforduló baktériumfajok ismeretén kívül a baktériumok számának (mennyiségének) ismerete is igen fontos tényező. A baktériumok számának, vagy másképpen csíraszámának megállapítása az elmúlt évtizedekben különböző módon történt. A vízügyi és közegészségügyi laboratóriumokban meghatározott összetételű táptalajokon kitenyésztett telepek száma alapján történt a csíraszámbecslés. Az 1960-as évek közepétől Oláh J. (1969) vizsgálatai nyomán a membránfilteren végzett közvetlen mikroszkópos sejtszámlá- lásos módszert is alkalmazták, s ezzel a módszerrel általában két-három nagyságrenddel nagyobb csíraszámot mutattak ki, mint a tenyésztéses eljárással. Ennek a /tosM/nov-módszerként ismert baktériumszám meghatározásnak az a hibája, hogy nem teszi lehetővé a legtöbbször egy mikrométer átmérőjű, ún. pikoalgák (Synechococcus fajok) elkülönítését, valamint az élő és élettelen baktériumsejtek megkülönböztetését. Ezért az ezzel a módszerrel megállapított baktériumszám messze meghaladja a valós értéket. Ezzel kapcsolatban Vörös Lajos (1987-1988) a pikoalgák előfordulását ismertető dolgozatában a következőket írta: "Módszertani okai vannak annak a ténynek, hogy egészen napjainkig nem fedezték fel ezen élőlények széleskörű elterjedését. A normál fénymikroszkópra kifejlesztett direkt baktériumszám meghatározási eljárásokkal ezeket az élőlényeket heterotrófikus mikroorganizmusokként azonosították. A Rasumov (1932) féle technikával meghatározva pl. a hetvenes évek végén a Siófoki-medencében a bakterioplankton egyedszáma 23 0-1 5 80 x 103 sejt/ml volt (G.-Tóth 1981), jelenlegi méréseink szerint a fotoautotrófikus pikoplankton egyedszáma ezen a tóterületen 54-612 x 103/ml között változott. Az értékek jelentős mértékű egybeesése arra utal, hogy a Rasumov módszerrel meghatározott baktériumok többsége fotoautrófikus élőlény, nem pedig heterotrófikus mikroorganizmus. Mindebből az 514
