Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)

IV. A BALATON VIZÉNEK JELLEMZŐ TULAJDONSÁGAI - A Balaton vizének kémiai jellemzői

Minimum

Maximum

Átlag

Keszthelyi-medence

1969

0,00

13,40

2,73

1988

0,20

2,90

0,96

1995

0,13

2,48

0,72

Középső-medence

1969

0,00

10,00

1,46

1988

0,09

1,60

0,73

1995

0,04

1,80

0,38

Keleti-medence

1969

0,00

13,00

0,36

1988

0,07

0,65

0,34

1995

0,13

1,20

0,39

A balatonvíz nitrát-ion tartalma mindenkor igen alacsony volt és napjainkban is alacsony. Ez a tó "élővíz" jellegének tulajdonítható, mivel a mikroszkopikus élőlények közül a nem nitrogénkötő algák (de sokszor még azok is) valamint a magasabbrendű növények a nitrátot "minden mennyiségben" felhasználják. A nitrát visszapótlódása pedig bizonyos időszakokban nem éri el a felhasználás mértékét és ezért volt az, hogy a tó kevésbé eutrófikus állapotában a nitrát-ion teljesen hiányzott a tó vizéből.

A jelenlegi vízminőségi szabvány minősítési kategóriái szerint a víz 1 mg/1 koncentrációig kiváló, 5 mg/1 értékig pedig jó minőségűnek számít. A balatonvíz tehát az átlagokat tekintve a nitrát-ion taralom szempontjából 1980-as évek közepétől a kiváló minősítésű kategónaba tartozik.

Ha a bal at on vizet nem "hígított ásványvíznek", hanem "növényi tápoldatnak" tekintjük, arra a megállapításra jutunk, hogy a tóvíz a legtöbb helyen és a vegetációs időszakban nem tartalmaz elegendő nitrátot a növények (beleértve az algákat) számára. A laboratóriumi növényi tápoldatokban általában 1. mg/1 nitrátkoncentrációt alkalmaznak. Tulajdonképpen a nitrát-nitrogén alacsony koncentrációja volt az egyik oka annak, hogy a nitrogénkötő heterocisztás fonalas kékalgák uralomra kerülhettek a Balatonban.

A Balaton vizének összes foszfor tartalmára vonatkozóan az 1970-es évek végéig különböző adatokat közöltek, amelyek változóan különböztek egymástól. A rendszeres vízminőségi vizsgálatok adatsorai az 1981-1985 közötti évekre vonatkozóan a következőket mutatták: (Az összes foszfor mg/1 mennyiségei)

482