Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
III. A BALATON TERKEPEZÉSE ES SZABÁLYOZÁSA - A Balaton, a Zala és a Sió szabályozása a XIX. században 1863-ig
kelt 3 vármegye alispánjai útján a nyaralótelepek tulajdonosait kiépítésükre felszólította, s amennyiben a telepek tulajdonosai a szabványszelvény partbiztosító műveinek költségeit fedezik, úgy a feltöltés összes anyagát kotró segélyével díjtalanul fogja az állam terhére elkészítettni..." A Balaton part- és mederszabályozásáról az utóbbi másfél évtizedben két áttekintő tanulmány jelent meg. Az egyikben Ligeti L. (1980) gyakorlati szempontból foglalkozott a két egymással összefüggő kérdéssel, a másikban Györke O. (1982) a tómeder feltöltődésének és a partvédőművek kialakításának elméleti vonatkozásait ismertette. E két dolgozatban foglaltak alapján röviden a következőkben lehet összefoglalni a part- és mederszabályozással kapcsolatban történteket és a jelenlegi helyzetet. Nincsenek közelebbi adatok arról, hogy mikor kezdtek a Balaton partjai mentén partvédőműveket építeni, de néhány írásból arra lehet következtetni, hogy az 1920-as évek második felétől már sokan voltak a partszéli telektulajdonosok között olyanok, akik valamilyen módon kisérletet tettek az elhabolás elleni védekezésre. Lukács Károly pl. a Természettudományi Közlöny 1935. évi márciusi füzetében a következőket írta: "A Balatonpartnak az utolsó tíz esztendőben nagy arányokban megindult parcellázásával kapcsolatban a somogyi oldalnak - úgyszólván - minden fürdőhelyén a telektulajdonosok jórészét érte a minden tavaszon fájdalmasabban észlelt veszteség, hogy drága pénzen vásárolt kis parti birtokukból újabb meg újabb sávokat nyalt el a Balaton. Sokan pedig csak akkor eszméltek rá nagy károsodásukra, amikor az elmosott telekrész majdnem annyi költséget rótt kx rájuk, mint ameny- nyibe annak megszerzése eredetileg került. E sorok írója is saját kárán okult, amikor négy évig - 1924-től 1928-ig - tétlenül szemlélt kárvallása után, amely idő alatt bogiári parti telkéből több mint tíz méter széles sávot nyalt le a Balaton, végre partvédő művet létesített olykép, hogy egyidejűleg az elmerült terület nagyobb részét feltöltés utján ""saját Balatonjából"" visszahódította." Lukács K által leírtak teljesen egybevágnak azzal, amit Sass Jenőtől az előbbiekben idéztünk, miszerint vizsgálataik azt mutatták, hogy 1986. és 1975. évek között Balatonboglár és Fonyódliget közötti természetes állapotú partszakaszon évente 1,5 m-t habolt el a tó. (A két időpont között több mint ötven év a különbség, a helyzet lényegében véve ugyanaz.) Az 1931-ben tartott balatoni építészeti ankéton kaáli Nagy Dezső előadásában a következőkre hívta fel a figyelmet a partvédőművek építésével kapcsolatban: "A nagy hézagú kőhányásokra alapozott partburkolás nem megfelelő, mert a hullámzás a kőhányás hézaga közül a feltöltési anyagot kiszívja. Mikor a hullámhegy a kőhányáshoz ér, a víz a kőhányás hézagai között bejut a megvédendő part laza talajába, s azt feláztatja. Mikor pedig hullámvölgy ér a partbiztosításhoz, az előbb magasabbra emelkedett víz, a felázott anyaggal együtt, a kőhányás hézagai között visszafolyik a Balatonba...Ez a vízmozgás a burkolat alatti laza 455
