Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
III. A BALATON TERKEPEZÉSE ES SZABÁLYOZÁSA - A Balaton, a Zala és a Sió szabályozása a XIX. században 1863-ig
Az új zsilip kezelése csak néhány hétig volt a Délivasút Társaság kezelésében, mert a Közmunka- és Közlekedési Minisztérium 1892. decemberétől az I. kér. kultúrmérnöki hivatal vezetőjére bízta a zsilipkezelés felügyeletét, aki ezt 1912. december végéig látta el. Ezt követően 1913. január 1-től a földművelésügyi miniszter a zsilipkezelési hatáskört a székesfehérvári kultúrmérnöki hivatalra, majd 1925. október 1-től a Balatoni Kikötők m.kir. Felügyelőségére ruházta át. Ez utóbbi egészen 1945-ig végezte ezt a feladatot. A betonzsilip működtetéséhez zsilipfelügyelői állást biztosított a földművelésügyi miniszter 1894-től, s a zsilipőr részére szolgálati lakást épittette. A zsilipkezelésre vonatkozó 1888. évi szabályzatot az FM a 17.989/1896. sz. rendeletével az új zsilipre vonatkozóan is érvényesnek nyilvánította. A zsilipkezelési szabályzat érvényességének meghosszabbítása előtt 1895. március 11-én hitelesítő méréseket végeztek és ennek során megállapították, hogy a 4 zsiliptáblán egyenként 10,36 m3 (összesen 41,44 m3) vizet lehetett átengedni. Ennek alapján a zsilip maximális vízeresztő képességét 50 m3-ben állapították meg. Ezt a vízeresztő képességet azonban nem lehetett kihasználni, mert a Siómeder még mindig a régi, az 1863. évi szabályozásnak megfelelő állapotban volt. A Sió-meder 24 m3/s vízszállító képességre való kiépítésének terveit az I. kér. kultúrmérnöki hivatal már 1893-ban elkészítette, de a kibővítés munkálatai csak 1897-ben kezdődtek el, s a siófok-ozorai szakasz 1902-ben elkészült. Az új Sió-zsilip használata során hamar kiderült, hogy már a 10-20 m3/s közötti vízeresztések során is a zsiliputófenék alatt keletkező vízörvény a Sió mindkét partoldalát károsítja, ezért az eredeti partbiztosítások nem elegendőek. A további károsodás megakadályozására mindkét partoldal 1:1 rézsűs, 35 méter hosszú és 60 cm vastag kőborítást kapott s ezen kívül 200 m3 követ kőhányásba építettek be. Úgy látszik, hogy ezek a védelmi kiegészítések sem voltak elegendőek, mert 1902. február 6-án kaáli Nagy Dezső kir. segédmémök az jelentette a miniszten biztosnak, hogy a baloldali kőkúp leroskadt, az alatta levő partszakasz mintegy 60 m hosszban leszakadt. A mederfenék további kimélyülésének megakadályozására 50 cm vastagságban 545 m3 követ helyeztek el a mederben. A problémák azonban ezzel nem oldódtak meg, sőt a következő évtizedekben újabb és újabb problémákkal kellett megküzdeni. Ezek közül időrendi sorrendben a következő nagyobb feladatokat kellett megoldani a Sió-zsilippel és a Sió-meder szabályozásával kapcsolatban: Az 1902-ben Siófok és Ozora között 24 m3/s teljesítőképességűre kiásott Siómeder összecsúszások következtében 2-3 év múlva már csak 12-15 m3/s vizet tudott ismét csak levezetni. Mivel a Balaton vízállása 1906-ban +120 cm-re (105,29 m A.f.) emelkedet a furdőtelepeken kiöntött a víz és jelentős károkat okozott. Ez az esemény ismét bebizonyította, hogy a Sió-meder 50 m3/s lebocsátóképessége nélkül az 50 m3/s kapacitású zsilippel nem lehet az áradó Balaton vizét kellő időben 450
