Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)

III. A BALATON TERKEPEZÉSE ES SZABÁLYOZÁSA - A Balaton, a Zala és a Sió szabályozása a XIX. században 1863-ig

A Sió-csatoma ásására a soproni Helyhatósági Építési Osztály (mint területileg illetékes közigazgatási hatóság) 1858-ban egészen az ozorai malomig engedélyt adott. Az engedély szerint a Balatoni Társulat a Balaton vízszintjét a volt mezőkomáromi malomgát magasságkülönbségeinek megfelelően, további 1,5 méterrel leszállíthatta.

Érdekes módon azok, akik egy-két évvel korábban még a Beszédes-féle terv teljes megvalósítása mellett voltak, most a kiadott engedély ellen tiltakoztak. Tiltakozott ellene a Sióberki Társulat, Zala megye partmenti birtokosainak egy része, de főképpen a tihanyi apátság, Siófok, Fokszabadi és Siómaros községek, mert szerintük a Balaton újabb részleges lecsapolása jól jövedelmező nádtermelésüket teljesen tönkre tenné.

A Sióberki Társulat 1858. május 28-án kelt beadványában határozottan követelte a Balatonból levezetésre kerülő víztömegek szabályozását és a szabályozha- tóság megvalósítására a Sió torkolatánál e célra megfelelő "zúgó" felállítását. Ebben a beadványban fogalmazódott meg elsőízben, hogy a Balatonból történő víziebocsátást zsilippel kell szabályozni. Igaz, a kiváltó indok nem az volt, hogy ne lehessen a Balaton vízszintjét túlzottan apasztani, hanem az, hogy a Balaton áradásakor ne ömölhessen a Sióba olyan sok víz, ami már a Sió-völgyet is elárasztja.

Miközben a különböző földbirtokosi érdekeket képviselő társulatok vitái folytak, egy teljesen új, ezúttal tőkés érdekeltség, a Déli Vaspálya Társaság jelentkezett a balatom vízszintszabályozás igényével. Az történt ugyanis, hogy a Déli- vasútnak a közvetlenül a part mellett (nagyobbrészt a turzásokon) húzódó pályatestét 107,61 m A.f. szinten építették ki, 0,88 m-rel az addig legnagyobbnak tartott 106,73 m A.f. vízállás fölött. Az 1858-ban elkészült vasúti pályatest számára ez a magasság az 1858-1859. évi alacsony vízállásoknál úgy látszott, hogy teljes biztonságot nyújt a Balaton hullámaival szemben. Nem ez történt. Az 1860-61. év telén a vízállás 105,1 m A.f. szint fölé emelkedett, ezért a vasúti töltést több helyen erős hullámverés érte, az 1862. évi tavaszi jégzajláskor pedig az északnyugati szélviharok hatalmas jégtömböket nyomtak a pályatestre és számos ponton súlyosan megrongálták azt. Ezért 1861-től kezdve a Balaton szabályozása nemcsak a Balatoni és a Sióberki Társulatoknak volt fontos, hanem alapvető fontosságúvá vált a Délivasút társaságnak is.

A Déli vasút Társaság nemcsak nagy gazdasági befolyással, hanem kiválóan felkészült mémökgárdával is rendelkezett, akik a vasút tervezésekor a Balaton és környékét már feltérképezték. Felmérési adataiknak egy részét a második fejezetben a Balaton vízállásának tárgyalásakor már ismertettük. (A Balaton vízjárását úgy látszik, kellő adatok hiányában rosszul ítélték meg.) Munkájuk során kapcsolatba kerültek a társulatok mérnökeivel is, és megbeszéléseket folytattak velük a Balatonról, sőt 1860-61-től kezdve a vízszintszabályozás lehetősegeiről.

427