Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
III. A BALATON TERKEPEZÉSE ES SZABÁLYOZÁSA - A Balaton, a Zala és a Sió szabályozása a XIX. században 1863-ig
A terv megvalósítására 1842-ben megalakították a Somogy-Balatoni Lecsapoló Társulatot, mely első céljául a kilitii malomnak és gátjának a lebontását és a malomgát 1,4 métert kitevő eséskülönbségének a felhasználását tűzte ki a Sió, siófoki torkolata és Kiüti közötti szakaszának kimélyitésére. A társulat 1847. május 30-án a veszprémi káptalan kilitii malmát 30.000 forintért megváltotta és azt a gáttal együtt elbontatta. Egyidejűleg a siófoki kitor- kolás és az egykon malom közötti szakaszon 850 öl (1.615 m) hosszú csatorna- részt kiásatott és kiszélesíttetett. Valójában ekkor történt az első olyan emberi beavatkozás, ami a kezdetét jelentette a Balaton természetes állapota megváltoztatásának. A lecsapolási terv megvalósításában ugyancsak érdekelt Sióberki Társulat, mely eredetileg arra törekedet, hogy a Sióról minden malmot távolítsanak el, 1847-ben az alapszabály kidolgozásával és elfogadásával megerősödött Ennek a társulatnak a korábbi törekvéseit az hiúsította meg, hogy a malmok eltávolítása miatt szükségessé váló Sárvíz-Nádor-Csatoma alsó szakasz bővítéséért igen nagy összeget követelt a Nádor-csatorna Társulat. Közben a veszprémi part birtokosai is tiltakoztak mert attól tartottak, hogy a tó vizszintjének csökkentése miatt szárazra kerülő tófenékről a földjeiket fútóhomok fogja elborítani. A társulatnak sikerült a mezőkomáromi malmot 1847-ben herceg Batthyány Fülöp enyingi földesúrtól megváltania és eltávolítania. Ez kiélezte a korábbi ellentéteket az alsó Sió szakasz és a Nádor-csatorna menti birtokosokkal, akiknek a területeit a Balatonból lefolyó nagyobb vízmennyiség veszélyeztette. Az egymástól különböző gazdasági érdekek egyeztetésére a Somogy-Baltoni Lecsapoló Társulat gróf Széchenyi Istvánt kérte fel, aki azonban ezt már nem tudta végigvinni. A megkezdett lecsapolási, illetve Sió szabályozási munkálatokat az 1848-49. évi szabadságharc megakasztotta, s a társulati vagyont, összesen 17.000 forintot 5 % kamat mellett a magyar kincstárnak kölcsönadták és ami ezzel elveszett. Az 1848-49. évi szabadságharc után egy évvel nyilvánvalóvá vált, hogy a két malom eltávolítása a Sió mederből nem sokat változtatott a korábbi helyzeten; a Balaton "középvizállása" ugyan több mint egy métert csökkent, de a tó vízállásának ingadozása a korábbihoz hasonló maradt. Mivel csapadékos években a Balaton árvizeinek kiöntés nélküli levezetésére a Sió-meder 8 m/s körüli vízvezetőképessége nem volt elegendő. A Sió alsó szakaszának birtokosai pedig változatlanul abban voltak érdekeltek, hogy a fölsőbb szakaszokon lévő malmok gátjai minél több vizet tartsanak vissza. Ezt bizonyítja az, hogy 1851. február 17- én Szluha Imre a Nádor-csatorna Társulat elnöke beadványban tiltakozott a Helytartótanácsnál a Sión még meglévő malomgátak megszüntetése és a Balaton árvizeinek a Nádor-csatornában való bevezetése ellen, mert mint írta, a kilitii és a mezőkomáromi malmok elpusztítása az általuk készíttetett csatorna töltéseiben máris nagy károkat okoztak. 425
