Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
III. A BALATON TERKEPEZÉSE ES SZABÁLYOZÁSA - A Balaton természetes állapota a szabályozások kezdete előtt
A korabeli okiratok, valamint a későbbi térképi források szerint is bizonyosra vehető, hogy Tihany a XI. században és később is nem félsziget, hanem sziget volt. A topográfiai viszonyok alapján ez csak úgy képzelhető el, ha a tó vízállása a mainál mintegy 4 m-rel magasabb, azaz legalább 108,0-108,5 m A.f. volt. Az almádi alapítólevél 1422-ben kelt átirata gyakorlatilag változatlanul veszi át az eredeti oklevélbeli adatokat. Mivel az átirat elkészítésére egy birtokcserével kapcsolatban került sor, ez csak akkor volt lehetséges, ha a XII. század eleji viszonyok változatlanul érvényesek voltak a XV. században is. A XIII. századbeli viszonylag gyors vízszintemelkedés valószínűleg emberi beavatkozással is kapcsolatba hozható. A tatárjárás idején a Balaton-környéki mocsarak a nép menedékhelyei voltak, ezért feltehetően mesterségesen is igyekeztek a tó vízszintjét is emelni. Oklevelek tanúsága szerint 1242-ben a tatár hadak Tihanyt Aszófő felől nem tudták megközelíteni, ami legalább 108,0 m A.f. vízállásra utal... A monostorapáti apátság javára 1420-ban megújított oklevél, az 1406. évi tihanyi birtokper aktái arra utalnak, hogy a Balaton vízállása XV. században emelkedő jelleggel 109 m A.f. körül volt. A XVI. században kisebb-nagyobb ingadozásokkal hasonló volt a vízszint. Ennek legjobb bizonyítéka Lázár deák kitűnő térképe, ahol Tihanyt szigetként ábrázolja. Hasonlóképpen szigetnek ábrázolja számos egyéb korabeli térkép is. A Tihany-Aszófő között húzódó fóldnyelv legnagyobb magassága ma mintegy 150-200 m hosszban Ilim A.f. között van. Ahhoz hogy Tihany körülzárt sziget legyen, elegendő volt 109-109,5 m A.f. körüli vízszint kialakulása... A XV1-XVII. században a török megszállás korában a Balaton vízszintjének igen jelentős szerepe volt a környékbeli magyar végvárak védhetőségében. Ha a vízszint leapadt a várvédő árkok, mocsarak kiszáradtak vagy gázolhatóvá váltak, ami megpecsételte a várak sorsát is. Egy ilyen alacsony vízállású időszakról tudósít Magyar Bálint fonyódi várkapitánynak Nádasdy Tamás országbíróhoz írt levele 1561-ből. A levél szerint a Balaton annyira leapadt, hogy a török lovasság a Balaton déli partján, a tómelléken vonulhatott föl. Mivel a partszegély magassága 106-107,5 m A.f. körül volt, mintegy 3 m időszakos vízszintsüllyedésre lehet következtetni. Az éghajlati nagyperiódusokkal összefüggő transzgresszió a Balatonon körülbelül a XVII. századig tartott. A természetes tendencia mellett azonban arra is lehet következtetni, hogy a tó vízállását a XVII. században mesterségesen megemelték. A magasabb vízszint kialakulása a siójuti gátrendszerrel függ össze. A hajdani gátaknak a természetben ma már nyoma sincs, létezésüket azonban múlt századi műszaki okiratok, térképek őrzik.... Tenczer Károly 1856. évi Sió hossz-szelvényén Jut és Mezőkomárom között három egykori földgát maradványa látható. A gátak koronaszintje a hosszszelvényen 101,2 m A.f. a talpszint 99,6 m A.f. A gátak Siómaros templomától 4650, 4840 és 6640 m-re délre voltak. Ma már azért sincs nyomuk, mert az 1856 után rövidesen elkészült új sió meder fenék387
