Vermes László (szerk.): Vízgazdálkodás mezőgazdasági, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001)
1. A hidrológia és a hidraulika alapjai - Hidrológiai alapismeretek
legnagyobb csapadék. Ha - az előbbi példánál maradva - a p = 0,05 valószínűséggel előforduló csapadék 60 mm, az ilyen vagy ezt meghaladó évi legnagyobb csapadék- mennyiség átlagosan m = 1/0,05 = 20 évenkénti gyakorisággal fordul elő. A hócsapadék A negatív hőmérsékletű időszakban a csapadék szilárd halmazállapotú hó alakjában hull le. A lehullott csapadék a hótakaróban tárózódik és csupán a hóolvadások idején vált ki beszivárgást vagy/és lefolyást. A hótakaróban tározódó vízmennyiség a hótakaró vastagságától (H, cm) és a hósűrűségtől (p, g/cnr') függ. A hótakaróban tározódó milliméterben kifejezett vízmennyiség a hóvíztartalom vagy hóvízegyenérték. A hótakaró vastagságának mérésére centiméteres beosztású mérőléc szolgál. A hótakarót az észlelő által a mérőhely tágabb környezetére jellemzőnek ítélt pontokban mérik, majd a több pontban mért hótakaróvastagság átlagolása adja a mérőhely jellemző hótakaróvastagságát. A hósűrűséget mérleges mintavevővel mérik. A mintavevőhöz tartozó tolósúlyos kézimérleg beosztása olyan, hogy az a hóminta 1 cm2-re jutó tiszta tömegét mutatja, amit elosztva a mintavevő henger falán centiméterben leolvasható hótakaróvastagsággal, közvetlenül megkapható a hósűrűség értéke (Szesztay, 1963). A hótakaró a hókristályok egymáshoz kapcsolódó szilárd vázából és a hókristályok közötti pórustérből áll. A frissen hullott hó kristályai meglehetősen lazán kapcsolódnak egymáshoz, ezért a friss hótakaróban viszonylag nagy a pórustérfogat, elérheti a térfogat 90, ritkább esetben akár 95%-át. A frissen hullott hó sűrűsége általában 0,1- 0,15 g/cm3, azaz 1 cm hótakaró hóvízegyenértéke mindössze 1—1,5 mm. Idővel a hótakaró saját tömegénél fogva tömörödik, ezért a sűrűsége megnövekszik. A hósűrűség növekedését, egyúttal szerkezetének jelentős változását eredményezik az időközi, rövid ideig tartó olvadások, majd az azokat követő átfagyások. A rövid ideig tartó olvadások következtében az átmenetileg cseppfolyássá váló hó (a hóié) a hótakaró pórustereibe szivárog, ahol az újbóli fagyok idején jégkristályok formájában fagy le, amelyeknek a sűrűsége alig kevesebb mint a víz sűrűsége (1 g/cm3). E folyamatok eredményeképpen csökken a hótakaró szabad pórustere, növekszik a hó sűrűsége. A tömörödés és az átfagyás következtében a hósűrűség elérheti a 0,35-0,4 g/cm3-t, többszöri olvadás majd azt követő átfagyás esetén akár a 0,6-0,7 g/cm3-t is. Az 1 cm vastag, közepesen tömör hó hóvízegyenértéke jellemzően 1,5-2, az erősen tömör hóé 3,5-4 mm. A hóolvadás intenzitása elsősorban a 0 °C fölötti hőmérséklet alakulásától - nagyságától és időtartamától - függ. A 2(7j,oz) pozitív hőösszeg nagysága és a hóvíz- egyenértékben kifejezett hóié nagysága között szoros és többnyire lineáris kapcsolat van. A hótakaró vízleadása - amikor a megolvadt hóié ténylegesen elhagyja a hótakarót - függ a hósűrűségtől is. Hóolvadáskor a hóié előbb kitölti a hóban még meglévő szabad pórusteret, s csak azok telítődése után adja le a vizet, azaz indul meg a beszivárgás vagy a lefolyás. Alacsonyabb sűrűségű hó lassabban, magasabb sűrűségű hó gyorsabban telítődik, ezért ez utóbbi esetben a hótakaró vízleadása is hamarabb megindul. Hazai vizsgálatok (Salamin, 1966) rámutattak arra, hogy a hósűrűségnek van egy alsó 30
