Váradi László: Tóépítés (Invictus Kiadó, Gödöllő, 2001)

3. Dr. Urbányi Béla–Dr. Váradi László–Pasaréti Gyula: Halfajok és halfajták a tavainkban

3. Halfajok és halfajták tavainkban 3.3.2. Napfény A közvetlen napsütés előnyösen segíti halaink „színesedését”, de mindenfé­leképpen gondoskodni kell olyan helyről is a tóban, ahol halaink árnyékba húzódnak, ahova csak a szórt fény juthat be. Bizonyos mennyiségű direkt fény tehát szükséges, de a túlzott napsütés a kényesebb fajták pusztulásához vezethet. A következő fejezetben elsősorban a színes, kerti tavakban is tartható hi­degtűrő díszhalakat mutatjuk be. 3.4. A japán díszponty (kői, nishikigoi) A 70-es években az Amerikai Egyesült Államok elnöke látogatást tett a Fel­kelő Nap országában. A japán vendéglátók elismerésük és tiszteletük jele­ként két japán díszpontyot, röviden kőit ajándékoztak az elnöknek. Az elnök furcsán méregette az élő és ficánkoló ajándékot, és mivel nem akarta a ven­déglátóit megsérteni, elfogadta a számára nem sok értéket jelentő két halacs­kát. Ekkor az elnök egyik munkatársa hozzálépett és tájékoztatta vezetőjét, hogy mivel a két kifejlett díszhal értéke többszörösen meghaladja az elnök által elfogadható ajándékösszeg mértékét, kénytelen visszautasítani a japán souvenirt. Az elnök csodálkozva és hitetlenkedve nézte a halacskákat, és kénytelen volt a kőik nélkül visszarepülni az Államokba .... 3 .4.1. A kői története A japán díszponty - japánul nishikigoi, innen a magyar szaknyelvben elter­jedt kői elnevezés - a legrégebben háziasitott halfajunk, a ponty egyik színes változata. Kialakulási helyének Perzsiát és Közép-Ázsiát tartják (mai Irán te­rülete), innen hódította meg Kínát és Japánt. Tenyésztése terén Japán a veze­tő hatalom, itt hasonló kultusza van, mint hazánkban a kutya- és macskatar­tásnak, de a kői tért hódított szinte az egész világon. A kői a japánok egyik szimbolikus jelleggel bíró, legnépszerűbb háziállata: a siker, a szerencse és a hosszú élet szimbóluma. Japánban minden évben óriá­si érdeklődés kíséri az ún. koi-show-kat (koiponty kiállításokat), ahol a te­nyésztők bemutatják legszebb példányaikat, és a győzteseket nagy tisztelet és megbecsülés övezi. Európában is nagy divat a kői, lenyűgöző látványt nyúj­tanak a hobbi kertek és parkok tavaiban. Emellett nem elhanyagolható szem­pont, hogy a kői kedvelt hal az akvaristák körében. Kisebb példányait akvá­riumban, nagyobb egyedeit kerti tavakban és medencékben gond nélkül lehet nevelni és tartani. 79

Next

/
Thumbnails
Contents