Váradi László: Tóépítés (Invictus Kiadó, Gödöllő, 2001)
3. Dr. Urbányi Béla–Dr. Váradi László–Pasaréti Gyula: Halfajok és halfajták a tavainkban
TÓÉPÍTÉS A koitenyésztés nagyhatalma minden kétséget kizárólag Japán. Ide mintegy 1000 évvel ezelőtt, Kínán keresztül került be ennek a halnak az őse, a ponty egyik alfaja. A XIX. század elején a közönséges pontyok között az akkori haltartó emberek néhány világosabb és sötétebb árnyalatú, feketés színezetű egyedet fedeztek fel. Ezeket az egyedeket elkülönítették, egymással keresztezték, és így jöttek létre az első színváltozatok. Ezek az első egyedek Japán északnyugati részén, a hegyekkel övezett Niigata tartományban kerültek továbbszaporításra, ezt a területet tartják a koitenyésztés szülőföldjének. 1830-ban a folyamatos keresztezések során alakult ki az egyik legnépszerűbb színváltozat, az ún. Kohaku (fehér alapon piros foltokkal). A további tudatos és irányított szaporítások és keresztezések eredményezték a népszerű Sänke, Ogon, Ginrin változatok kialakulását, majd a II. világháború után Ausztriából és Németországból származó tükörpontyokkal való keresztezések után alakult ki a Doitsu-goi változat. A koinak közel 100 különböző változata van, melyek a foltok elhelyezkedésében és színében különböznek egymástól, de egyik változatnak sem alakult ki biztos sikerre vezető tenyésztési módszere. Ha egy kutyavagy macskatenyésztő két ugyanahhoz a fajtához tartozó hím- és nőivarú egyedet keresztez egymással, akkor ezt azért teszi, mert az utódok 99,9%-ban a szülőkre fognak hasonlítani, a szülők által meghatározott tulajdonságokat öröklik. Sajnos a kői színöröklése napjainkig nem tisztázott, azaz. ha pl. két Kohaku halat keresztezünk egymással, akkor az utódok között a Kohaku színváltozat mellett nagyszámú különféle színezetű kis halakat is találunk. Egyébként ennek ellenére a Kohaku az a változat, amely a legnagyobb biztonsággal (-60%) adja át tulajdonságait, így színezetét is utódainak. Elmondható, hogy kb. 40 000 ivadék közül kb. 20 egyed éri el a minőségi szintet és kerül továbbtenyésztésre. A kői esetében - ellentétben az aranyhallal - nem kedveltek a különféle bizarr formák, az értéket az állandóság, a standard küllemi jegyek (pikkelyzet, szín, foltosság) képviselik. 3.4.2. Nevezéktan A díszállat- és hobbiállat kereskedelem az állatok bemutatása, minősítése során igyekszik a vásárlóközönséget a többnyire angol szakszavak magyar változataival tájékoztatni. Ennek számos állatfajnál már bevált szakmai nyelvezete alakult ki. Ezzel szemben a kőik esetében általánosan elfogadott elv, hogy a japán nevezéktanban használatos, az egyes változatokat jellemző japán kifejezéseket használják. Ennek alapvető oka, hogy nem lehet olyan megfelelő kifejezéseket találni, amelyek az egyes változatok közötti árnyalati különbségeket is érzékeltetnék. A japán nevekre jellemző, hogy az egyes 80
