Váradi László: Tóépítés (Invictus Kiadó, Gödöllő, 2001)
5. Dr. Váradi László: A halak szaporítása és ivadéknevelése kistavas körülmények között
5. A halak szaporítása és ivadéknevelése kistavas körülmények között A szaporítandó párok kijelölésének másik meghatározó tényezője, hogy milyen külső megjelenésű ivadékokat szeretnénk előállítani. Most nem mé- lyednénk bele az öröklődés genetikai alapjaiba, csak a főbb törvényszerűségeket említenénk meg. Amikor csak az ivadék-utánpótlást (pl. háztáji horgásztavainkban a keszegfélék és a compó) szeretnénk biztosítani, akkor elsődleges szempont a jövendő tenyészanyag kiváló kondíciója és a szülőpárok hasonló mérete legyen. Más a helyzet a díszhal előállításánál (aranyhal, koiponty). Ebben az esetben a fő célunk - még a mennyiség rovására is - a keresett, könnyen eladható és látványos megjelenés fenntartása. A koipon- tyoknál főleg a színt, az aranyhalaknál a színt és a testalakulásokat is figyelembe kell venni. Általánosan elmondható, hogy a vad szín és forma a domináns (uralkodó) jelleg, illetve a különböző fajták keresztezése leginkább a vad típushoz való visszaütést eredményezi. Tehát egy fekete, teleszkóp szemű aranyhalat párosítva egy tarka fátyolos úszójú egyeddel leginkább vad- színü, normál úszójú ivadékokat várhatunk. Egy-egy érdekes megjelenési forma fenntartása szakszerű, több nemzedékre kiterjedő tervet igényel. A javasolt keresztezési alapelvek tehát a következők: >- Lehetőség szerint fajtán, típusokon belül párosítsunk. >- A vad megjelenésű, esetleg ilyen ivadékokat létrehozó egyedeket zárjuk ki a tenyésztésből. >• Keresztezhetünk eltérő küllemű példányokat is, de ezek megjelenési formája hasonló kell hogy legyen, pl. a piros és a fehér színű koipon- tyok párosítása. Ne keresztezzünk pl. fátyolos aranyhalat osztott úszójával, mivel ez teljesen vagy nagy mértékben normál megjelenésű utódot eredményez. >- Figyelembe kell venni, hogy egyes tulajdonságok csak később, akár több hónapos korban jelentkeznek. Jellegzetesen ilyen tulajdonságok az aranyhalaknál a szem-, szín- és az úszóformák, illetve a koipontyok- nál a sárga színezet kialakulása. A természetszerű ívatás során a kisebb halfajok (pl. aranyhal) esetén egy nőstényre és két tejesre 2-3 m2-es kis tavat számíthatunk. A tó sekélyebb részeire érdemes ún. ívási aljzatot, szubsztrátot helyezni, amely állhat élő hínárfélékből vagy kővel rögzített szintetikus krumpliszsák (Rachel-háló) darabokból. Ez utóbbi komoly előnye, hogy a sikeres ívás eredménye könnyen ellenőrizhető az anyag kiemelésével, illetve, hogy az élő növényeknél esetleg fellépő rothadási/bomlási folyamatok nem károsítják az ikrák kelését. Miután a pontyfélék nagy része tömegesen, egy csomóban rakja le ikráit, az egymáshoz közel levők könnyen befertőződhetnek, illetve lokális oxigénhiányt okozhatnak. A leggyakoribb ilyen fertőzést egy alsóbbrendű gomba, a Saprolegnia idézi elő. Megelőzésére a szintetikus aljzat kiemelését, széttere- getését és napi egyszeri, 10 perces, 1:100 000 hígítású malachitzöldes fürde139
