Váradi László: Tóépítés (Invictus Kiadó, Gödöllő, 2001)
5. Dr. Váradi László: A halak szaporítása és ivadéknevelése kistavas körülmények között
TÓÉPÍTÉS A hasznos élőlénycsoportok mellett az ivadékokra veszélyes, ragadozó élőlények is megélnek tavainkban. Ide soroljuk a Cyclopsdkon kívül a nagyobb testű alsóbbrendű rákokat (lencserák, pajzsosrák) és számos vízirovart, lárváikat is (csíkbogár, csiborlárva, vízipoloskák, szitakötőlárvák stb.). Az előnevelő tavak előkészítése a halivadék megmaradása szempontjából meghatározó jelentőségű. A trágyázás és a planktonoltás, majd a tó „beéré- se” (a planktonállomány felszaporodása és a víz letisztulása) után helyezhetjük csak ki az előnevelésre szánt ivadékállományunkat. Az éppen táplálkozó ivadék számára a kerekesférgek a legmegfelelőbb élőlények, ezért a tó vizét úgy kell kezelnünk, hogy eltávolítjuk a kerekesférgek szaporodását akadályozó élőlénycsoportokat. Erre a célra a növényvédelemben használatos szerves foszforsav-észterek (Dipterex, Neguvon) és a piretroidok alkalmasak. Ezekből a szerekből 0,5-1 mg/1 hígítás szükséges. A kezelés hatására a nem kívánt szervezetek 24 órán belül elpusztulnak. A kezelés kedvező hatása már néhány nap múlva látható, és a bőséges tápanyag (pl. szervestrágyázás) hatására az algák és ezt követően a kerekesférgek is nagymértékben felszaporodnak. A kerekesférgek csak néhány napig képesek kielégíteni ivadékaink rohamosan fokozódó táplálékigényét. Mivel a megfelelő méretű szervezetek új- ratelepülése önmagától csak hosszú hetek múlva következne be, a termelő meggyorsíthatja a folyamatot a kívánt planktonszervezetek ismételt beoltásával. A gyorsan szaporodó Moinával történő beoltásra a vegyszeres kezelés után 3-5 nappal kerülhet sor. Ekkor a kerekesféreg-állományunk a „csúcson” van, de mire az ivadék feléli ezt a táplálékot, már a következő méretkategóriába eső planktonállomány is a rendelkezésére áll. Egyes termelők még egy harmadik lépcsőt is beiktatnak a folyamatba a nagytestű Daphniák (vízibolhák) beoltásával. 5.2.3. A természetszerű szaporítás és keltetés Amikor a tenyészhalakon megjelennek az ívásra utaló jelek (a nőstények hasa megnagyobbodik és megpuhul, illetve a hímekből enyhe hasi nyomásra tej/sperma folyik), tudhatjuk, hogy az egyed szaporodásra kész állapotba került. A szaporításra szánt, törzsállományt alkotó egyedeknek tökéletesen képviselni kell fajuk, illetve fajtájuk jellegzetességeit, testi hibáktól mentesnek kell lenniük. A tenyészállat-kiválasztásnál fontos, hogy az adott évben állataink jó kondíciót mutassanak, betegségre, fertőzésre utaló jeleket rajtuk ne vegyünk észre, mozgásuk harmonikus és rendezett legyen. A biztos szaporításhoz ezért érdemes a törzsállományt legalább kétszer nagyobbra tervezni, mint a szaporításra tervezett egyedszám. Adjuk meg magunknak a lehetőséget, hogy válogathassunk még a legszebb állataink közül is. 138