Vágás István: A Tisza árvizei (VIZDOK, Budapest, 1982)

4. A Tisza nagyvizeinek statisztikai jellemzése az 1876–1975. időszakban

— A Tisza történetében nem szokatlanok a hosszabb, évtizedes tartamú árvízmentes időszakok és a több éves nedves, és így árvizekkel terhes periódusok. Mindebből nem kell és nem lehet sem az éghajlat megváltozására következtetni és arra sincs elégséges okunk, hogy a vízfolyás medrének állítólagos mélyüléséről vagy feltöltődéséről beszéljünk. Az LNV szintek azért emelkednek, mert azokat akkor írjuk át, ha emelkedés történt, de ezek alakulása is beleillik abba a valószínűségi sorba, ami a folyó vízjárását jellemzi.

Tegyük fel végül, hogy a jövőben az éghajlat nem változik meg, a lefolyá- si viszonyok is azonosak maradnak és jelentősebb műszaki beavatkozás sem történik a Tisza völgyében. Ha csak annyi történik azonban, hogy a csapadékhullás és a lefolyás az egyes mellékfolyókon egy-egy árvíznél az eddigieknél időbelileg jobban idomul az árhullám-találkozások rendjéhez, még akkor is lehetséges, hogy a most érvényes LNV értékeket — elsősorban az alsó szakaszokon — akár fél méter nagyságrendben is meghaladja a Tisza. A vízhozamok egymásra hatásának az árhullám-találkozásokban rejlő „tartalékai” száz év alatt még korántsem merültek ki. Még 1970-ben sem használta ki ezeket tökéletesen az áradás, hiszen ha pl. Szegeden a Maros két egymást követő árhulláma megcserélődve érvényesült volna, azaz a kisebb árhullám lett volna a korábbi, a nagyobb árhullám a későbbi, az 1000, sőt az 1020 cm-es vízállás sem tartozott volna a lehetetlenségek sorába a valóban bekövetkezett 961 cm helyett.

Egy további kérdés: van-e hatása a Tisza vízjárására az 1954 óta működő tiszalöki és az 1973 óta működő kiskörei duzzasztásnak? Az I. melléklet néhány tokaji adata a duzzasztással valóban befolyásolt. Mindez azonban a 600 cm-nél nem magasabb vízállások tartományában érvényesül, így árvízi vonatkozásban nincs hatása.

4.2. A nagyvizi vízjárás egyöntetűsége és szélső értékei

A „vízjárás” fogalma — csakúgy, mint pl. az „éghajlat”-«: gyűjtőfogalom. Aujeszky László alapvető megfogalmazását [1] az éghajlatról a vízjárásra is átvihetjük, s így mondhatjuk, hogy a vízjárás valamely folyó hidrológiai (vízállás, vízhozam) lehetőségeinek összessége, tehát olyan keret, amelyen belül kell az illető folyó hidrológiai eseményeinek lejátszódniuk. A „keret” jellemző számértékeit a matematikai statisztika eszközeivel határozhatjuk meg.

Elsősorban arra a kérdésre kell választ adnunk: vajon ugyanaz a nagy vízi Tisza folyt-e a száz év időszakában, vagy ez alatt az idő alatt jellegzetesen megváltozott-e a nagy vízi Tisza vízjárása? A második kérdésünk szorosan az elsőhöz kapcsolódik: volt-e változás a Tisza 1876 utáni vízjárásának jellegében az ezt megelőző időszak vízjárásához képest?

A választ mindkét kérdésre a vízállások évi maximumából (évi NV) keletkező számsokaság vizsgálatából, konkrétan: a matematikai statisztikából ismert Szmirnov—Kolmogorov módszer, Student-féle t-módszer és az ún. F- módszer segítségével adhatjuk meg. Az említett módszerek alkalmazásához a vásárosnaményi, tokaji, szolnoki és szegedi NV adatsor, ötvenéves, 1876—1925, valamint 1926—1975. évi eloszlását külön elemeztük (4—1. ábra). 1876 előttről csupán egyetlen NV adatsor állott rendelkezésünkre, a szegedi, az is csak negyven év időtávlatából. (1835—1875, egy é\? időközbeni kimaradásával). Ez utóbbi NV eloszlást a 4—1 d ábrán tüntettük fel.

38