Vágás István: A Tisza árvizei (VIZDOK, Budapest, 1982)

3. A Tisza szabályozása

juk: nincs miért kételkednünk a Tisza-szabályozás helyes voltában, még nekünk, késői utódoknak sem. Az Alföld ármentesítése, a Tisza szabályozása helyes alapon indult el, és az egyedül járható úton ért célhoz. Eredményei kétségbevonhatatlanok, hibái pedig, ha ki nem is küszöbölhetők, feltétlenül ellensúlyozhatok.”

Iványi Bertalan tanulmányában sorra vette a szabályozás egyes olyan technikai jelenségeit, amelyek az előzőekben vita tárgyai voltak. Az árvízmentesítést, az árvizek gyorsítását, az elkészült munkálatok eredményeképp létrejött óriási termelési, népesedési, települési, közlekedésügyi és közgazdasági fejlődést vitán felül állónak tekintette. Iványi is foglalkozott a Vásárhelyi- és Pa- leocapa-féle felfogásokkal és mindkét elgondolás alaposságát és jó meglátásait értékelte. Megjegyezte, hogy a kivitel mindkét elgondolást kényszerűen módosította. A töltések és az átvágások létesítését ugyanazon a helyen nem lehetett egymástól időben elválasztani, ezért nem lehetett betartani a töltések felülről lefelé történő építése mellett az átvágások alulról felfelé történő építésének rendjét. A Vásárhelyi által előírt párhuzamos és szűk közű töltésezést sem lehetett mindenhol követni, főként azért, mert az átvágásokra is szükség lett volna a megépítés időpontjában. Az árvizek mielőbbi megszüntetését viszont mindenki elsődlegesebbnek érezte, így a töltéseket az első pillanatban legalkalmasabbnak látszó helyeken — a természetes magaslatok vonalában, az esetleg már meglévő kezdetleges töltések vonalában — azonnal megépítették. Ámbár Vásárhelyi a töltésközöket szűkre javasolta, és ebben talán nagyobb engedményeket tehetett volna, Paleocapa túl széles töltésközei és kisszámú átvágása még kevésbé lettek volna eredményesek. Iványi Bertalan szerint Sziberth Artúrnak már Bogdánfy által is idézett megállapítása — hogy a töltésezést Vásárhelyi, az átvágásokat Paleocapa javaslatai szerint kellett volna végrehajtani — nem helytálló, mert a kétféle kívánalom ki is zárja egymást. A kevés számú átvágás a szűkebb töltésközt sem teszi lehetővé, mert így a kanyarulatokat is a töltések közé kell venni. Iványi a szűk töltésköztől elvárt mederfejlesztési hatásokat csak a lazább talajú, Tokaj fölötti szakaszokon látta igazoltnak. A töltésezés segítségével való mederfejlesztés kérdésében nem a viszonylag ritka és rövid árvizeket, hanem a középvizeket tekintette mértékadónak. Emiatt nem az árvízvédelmi töltéseket, hanem inkább a jó vonalvezetésű nyári gátakat, vagy más folyamszabályozási műveket helyezte előtérbe. Ezek hatását is igen mérsékeltnek tartotta azonban. Emiatt Erdős Ferenc medermélyítési javaslatát sem tartotta megvalósíthatónak, főként a Tisza Szolnok alatti szakaszán nem.

Az árvízszintek emelkedésére vonatkozóan Iványi megállapítása az, hogy ennek később bekövetkezett mértékét a Tisza-szabályozás tervezői nem látták előre. Legkedvezőtlenebbnek a Csongrád és Szeged közötti nagy vízszin- emelkedéseket tekintette. A Körös és a Maros víztömegének befogadására ugyanis itt nem elég széles az árvízi meder. Ezt a körülményt jól ismerték az Alföld árvízmentesítői is, és a két mellékfolyó árvizeinek meggyorsításával igyekeztek az árhullámok csúcsban való találkozását elkerülni. „El is érték azt, hogy az árvizek első árhullámai tetőzésükkel nem találkoznak. A Maros, de méginkább a rövidebb folyású Körösök a Tiszába öntik már a vízgyűjtőjükről a Tiszáéval csaknem egyidőben elindult árhullámuk vizét, amikor a Tisza árhulláma még messze a két torkolat fölött jár. Azt azonban nem lehetett megakadályozni, hogy e két folyó meg ne töltse gyorsabban lefutó árvizével az Alsó-Tisza medrét és ezáltal le ne rontsa a Tisza vízszinének az esését felfelé,

28