Vágás István: A Tisza árvizei (VIZDOK, Budapest, 1982)

3. A Tisza szabályozása

3—4 kép: Bogdánfy Ödön (1863—1944).

sága az átvágások vonatkozásában szintén indokolt volt, különösen a Tokaj feletti szakaszon. Bogdánfy Sziberth Artúr mondását is idézte, amely szerint a Tisza szabályozása akkor lett volna tökéletes, ha a töltéseket Vásárhelyi, az átvágásokat Paleocapa javaslata szerint építették volna meg. Végső megállapítása mindazonáltal az volt, hogy a kiviteli munkák során ugyan történtek itt- ott hibák, mind a töltések helyes vonalazásában, mind a munkálatok célszerű sorrendjében, de általában a Tisza szabályozása elhibázottnak nem mondható. [5., II. 264—266. old.]

Erdős Ferenc már bírálja is a Tisza-szabályozást. [8.] Erre vonatkozó tanulmányát az 1919. évi nagy tiszai árvizet követően írta. Érthető, hogy az az addig nem látott hatalmas áradás — ami a főfolyón a háborús viszonyok ellenére is nagyobb katasztrófa nélkül vonult le ugyan — többekben mégis megingatta a hitet a szabályozás eredményességében. Bár, Erdős bírálata sem a múltra vonatkozott, hanem arra akart nyomatékosabban is utalni, hogy a szabályozás 1919-ben még nem tekinthető befejezettnek. Azt elismerte, hogy az átvágásokkal elérték az árvizek gyorsabb és egyenletesebb levonulását. Megállapította azonban, hogy az átvágások vízszintsüllyedést nem okoztak. A töl- tésezések és átvágások módszerét helyeselte, hiszen véleménye szerint sem lehetett a kis esésű és kanyargós Tiszán más megoldást találni, viszont a Tisza önálló mederképző munkáját elegendőnek nem találván: mesterséges további mederképzésre tett javaslatot. Az árvizek levonulása szempontjából rosszul fejlődött szakasznak a Szolnok—Csongrád, valamint a Szeged—Törökbecse szakaszt tekintette, ezért elsősorban itt tartott szükségesnek további mélyreható beavatkozásokat. Ez a beavatkozás a Szolnok—Törökbecse szakaszon 125 millió m3 mederanyag eltávolítását jelentette volna, amelyet Erdős a kotrás és a száraz földmunka nagy költségei miatt folyamszabályozási eszközökkel: a me25