Vágás István: A Tisza árvizei (VIZDOK, Budapest, 1982)
3. A Tisza szabályozása
A nagy Tisza-szabályozás főbb mozzanatainak és főbb eredményeinek áttekintése után érdemes áttekintenünk azt is, hogy miként vélekedtek a későbbi időszakok legilletékesebb mérnökei a Tisza-szabályozásról. Kvassay Jenő és Hieronymi Károly 1888-ban és 89-ben több emlékiratot is megszerkesztett erről. Igen érdekes az az eszmefuttatásuk, amely a megépített töltésrendszer mellett szóba jöhetett más megoldási módokat: a víztárolást, az oldalcsatornás árapasztást és a Vaskapu szelvényének bővítését, mint célhoz nem vezetőket vagy kivihetetleneket kizárja. [20.] A tárolómedencék árvízcsökkentő hatása ellen felhozták, hogy a Tisza Tokajnál mintegy 1000 m3/s víz elszállítására képes medrében, de árvízkor további 2000 m3/s-ot 15 napon át legalább vissza kellene tartani. Ehhez 2,6 milliárd m3 tárolótérfogat kiépítése volna szükséges. Ha csak az árvízcsúcsokat fognák vissza, a töltésépítés már indokolt volt, de a tárolótér-szükséglet ekkor sem szorítható túlságosan vissza, hiszen a Körös és a Maros vonatkozásában is gondolni kell ilyenekre. Az árapasztó csatornák véleményük szerint csak akkor volnának hatékonyak, ha a Felső-Tiszán kivett vizet a Dunába vezethetnék. A kellő méret elérésének, a fenntartásnak és a mellékfolyók áthidalásának gondjai megoldhatatlan nehézségekkel járnának, nem is beszélve arról, hogy ennek a csatornának is töltésekre volna szüksége. A Vaskapu szelvénybővítéséről szintén kimutatták, hogy megoldhatóság esetén sem segítene a Tisza lefolyási tulajdonságain. így az akkor már jórészt kivitelezett megoldási módot helyeselték, megállapítva: ,,A Tisza-völgy ármentesítésére vonatkozó munkálatoknak párja terjedelemre és fontosságra nézve egész Európában nem található.” Összehasonlították a Pó 514 km hosszúságú töltésrendszerét és 3,25 ezer km2 megvédett területét és a Loire 483 km hosszú töltéseit és 950 km'2 megvédett területét a Tisza 1300 km hosszúságú töltésrendszerével és általuk 8000 km2-nek feltüntetett megvédett területével és így folytatták: „De nemcsak terjedelmre nézve a Tisza-szabályozáshoz fogható hasonló munkálat Európában nem létezik, de oly csekély esésű és oly nagy kanyarulatokban mozgó folyó sincsen több. Nem csodálkozhatunk tehát, ha oly világhírű vízi mérnök is, mint Paleocapa — azon rövid tanulmányúiból, amit az országban tett — nem ismerte fel a folyó valódi természetét és így dacára annak, hogy „Vélemény a Tisza-völgy rendezéséről” című művében a legszebb és legigazabb folyószabályozási elveket fejtegeti, de mivel a kiinduló pontban, mely szerint a Tisza medrét elég kiképzettnek vélte, csalódott, önként romba dől az egész következtetés, mit erre épített. Ugyanez ismétlődött a külföldi szakértőknek 1879. évi behívásával, kiknek egész előadása elárulja azt a tájékozatlanságot és habozást, melynek eredményeként néhány általánosan ismert folyószabályozási alapelvet jelölnek ki, mintegy kompromisszumképpen. Egyedül Vásárhelyi Pál volt az, ki a mederszabályozásnak egész fontosságát felismerte, habár a kivitel módozata és mérve nem felelt volna is meg a valódi szükségnek.” (Az utóbbi félmondat indoklására hozzáfűzték, hogy a megalakult társulatok a töltések emelése mellett a mederszabályozást egészen 1880-ig mellékesnek tekintették. Szorgalmazták tehát a szerzők a mellékfolyók egyidejű árvízmentesítését és szabályozását is.) Bogdánfy Ödön (1906) azt mérlegelte, hogy a Vásárhelyi és a Paleocapa- féle alapelvek közül melyik volt a helyesebb. Megállapította, hogy Vásárhelyinek a töltésezésről mondott nézetei műszakilag megalapozottabbak, annál is inkább, mert ennek árvízlevezetésben is jelentősége van. Paleocapa óvatos24
