Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)

I. rész. A magyar kultúrmérnöki intézmény - A kultiirmérnökök hatvan évi munkásságának eredményei. Irta: Lászlóffy Woldemár dr

Bars vármegyékre terjedt. Itt főkép a barsmegyei alagcsövezéseket említhetem. (3. kép.) A gazda és a mérnök együttes munkájának eredményeként aránylag rövid idő alatt 4000 kát. hold egészen silány, a legalaposabb műveléssel is átlagban kát. holdankint csak 4—5 mázsa szemtermést és 50—70 mázsa répát adó szántó változott át kitűnő termőfölddé. Az időjárástól független állandó termése 6 évi átlagban 13—15 mázsa gabona és 250—300 mázsa cukorrépa lett kát. holdankint. A lévai uradalom körülbelül ezer garamlöki, kálnai, barsi és lévai magyart tanított be alagcsövezési munkásnak. Ezekkel végleg kiszorította a lengyel munkásokat a vidékről. A helybeli embereknek, az uradalmi alagcsőgyárnak és két kitűnő uradalmi vízmesternek volt köszönhető, hogy az alagcsövezés kát. holdankint csak 60—120 K-ba került, a 15 vagy 7-5 m sortávolság szerint. Ennek az eredménynek az egész vidék gazdaközönségére nagy hatása volt. Egyidejűleg dolgoztunk a lévai uradalom 10 majorján kívül Barsendrén, Baj kán és Garamkovácsiban, a Zsitva völgyében Mikófalun (4. kép), Taszáron és Zsitvagyarmaton, a Nyitra völgyében Barssimonyban, Nyitra- szegen, Besztercsényben és Cserenyén és több mellékvölgyben, mint pl. Füssön és a szomszédos Hont vármegyében Kiskéren. Különösen szép eredményt értünk el a nyitraszegi uradalomban, ahol egy teljesen elhanyagolt birtokból pár év alatt valóságos tündérkert keletkezett a régi kastély előtt, a hegyek lábánál, a Nyitra folyó jobbpartján 500 holdas területen.

Időközben megalakítottuk Léván — Leidenfrost Tódornak, az uradalom országoshírű mérnökvezetőjének hathatós támogatásával ■— először az 1000 kát. holdas Lévai Lecsapoló Társulatot, később a 10.000 kát. holdnyi területre kiterjedő Podluzsánka- és Szikincevölgyi Társulatot (5. kép).

1912-ben a Vág felső szakaszán és a Garamon szerzett tapasztalataim alapján megbízást kaptam a Vágszabályozási kirendeltség megszervezésére és vezetésére. A kirendeltség székhelye Trencsén volt. Működését 1913 január 1-én kezdte meg. Legsürgősebb feladatunk a vágújhelyi hídépítéshez szükséges beckó-kocsoci mederrendezés, a puhói partbiztosítás és védtöltés (6—9. kép), és a végegyházi és a biróci mederrendezés voltak. (68—69. kép.) Valamennyi munkálat folyt, amikor a világháború kitört és a kirendeltség személyzetének nagyrésze bevonult katonának. Egyedül maradtam Czirfusz József vízmesterrel — az öreg tengerésszel —- és két munkafelvigyázóval. Amikor a háború miatt a kőszállítás lehetetlenné vált, a beckó-kocsoci mederrendezésnél műkövet■ készítettünk a zátonyon, és elgondolásom szerint az egyes köveket papiros helyett homokkal választottuk el. így 8 koronáért sikerült egy tömör köbméter követ készíteni, holott a régi eljárás szerint 18 koronába került. (10—11. kép).

1918 november 10-én bevonultak a csehek Trencsénbe, 1919 áprilisában átadtam nekik a hivatalomat. Június elején a vörös hadsereg támadása miatt mint túszt többedmagammal Theresienstadtba internáltak, a volt orosz foglyok baraktáborába. Három héttel később cseh utódom közbenjárt kiszabadításomért, mert szüksége lett volna rám. Hazatérésem után, a tót nép érdekében folytatott eredményes munkám elismeréséül, a zsupán fölmentett az előírt jelentkezések alól és az erről szóló írásában megengedte, hogy akkor távozzam Trencsénből, amikor jónak látom. Megvártam a kommunizmus bukását, azután feleségemmel és három gyermekemmel két

A KULTÚRMÉRNÖKÖK HATVANÉVI MUNKÁSSÁGÁNAK EREDMÉNYEI 75