Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
I. rész. A magyar kultúrmérnöki intézmény - A kultúrmérnöki intézmény története. Irta: Rochel Dezső
A KULTÚRMÉRNÖKI INTÉZMÉNY TÖRTÉNETE 41 1885-ig, tehát 6 év alatt 140 ezer kát. hold lecsapolása, több mint 7 ezer kát. hold alagcsövezése és csaknem 4 ezer kát. hold öntözése készült el összesen 7-3 millió m3 földmozgósítással! Ezt az eredményt csakis azzal a lelkesedéssel és munkaszeretettel lehetett elérni, amely a céltudatos és fáradhatatlan vezetőn keresztül az új feladatok iránt fogékony kultúrmérnöki személyzet minden tagját áthatotta és teljesítményét a legnagyobb mértékre fokozta. Igaz, hogy maguk a munkáltató birtokosok is őszinte megértéssel fogadták a mérnökök javaslatait és a legnagyobb készséggel igyekeztek a tervek végrehajtását előmozdítani. Ezidőben még az uradalmi nagyobb birtokok és közbirtokosságok, néhány vízitársulat és az idevonatkozó törvény alapján alakult egyes érdekeltségek munkálatait végezték kultúrmérnökeink, ahol a munkálatok előzetes vízjogi feltételeinek megteremtése: az engedélyezési eljárás alakiságai, a munkálatok megindítását nem késleltették. Ezenkívül az akkori aránylag olcsó egységárak, uradalmaknál az uradalmi cselédség és szegődményesek rendelkezésre álló munkája, közbirtokosságoknál és községeknél pedig közmunka jellegű szolgáltatások könnyítették meg jelentősen a munkálatokat. Az érdekelt gazdaközönség csakhamar érezte a sokáig nélkülözött talajjavító munkának a termelés eredményeiben megnyilvánuló jótékony hatását és a kultúrmérnökök országszerte kedvelt és megbecsült munkásai lettek a hazai mezőgazdaságnak. Kultúrmérnökeink azonban azt is tapasztalhatták, hogy nem minden esetben sikerült a munkálatok akadálytalan keresztülvitele. Különösen olyan esetekben nem, amikor meglévő vízhasználatok érdekeire kellett tekintettel lenniök. Felmerültek megoldhatatlan kérdések is, különösen új vízhasználatok — öntözés vagy másirányú vízkihasználás — tervezése és létesítése esetén. Akkori törvényeink, jogszabályaink alapján ebben a tekintetben felmerülő kérdéseket tisztázni és az érdekellentéteket kiegyenlíteni úgyszólván lehetetlen volt. Volt ugyan néhány törvényünk, mely a vízimunkálatokra vonat- * kozóan intézkedett, mint pl. az 1807 : XVII. t.-c. a magánosok költségén létesítendő víziművekről, az 1836 : XXXVI. t.-c. az egyesek költségén készítendő vízimunkálatok előmozdításáról, s a hatósági eljárási módokat is meghatározó 1840 : X. t.-c. a vizekről és csatornákról. Vízhasználatok létesítésére vonatkozó alapelveket azonban nemigen tartalmaztak, legfeljebb a már meglevő víziművek káros hatásának megszüntetése iránt intézkedtek, mint pl. Mária Terézia 1751. évi dekrétumának 14. cikkelye az országban a közönségre nézve káros malmok lebontásáról. E törvények részletesebb és pontosabban körvonalozott intézkedéseket alig tartalmazván, a reájuk alapított határozatok elleni fellebbezések a legtöbb esetben hosszadalmas pereskedésre vezettek. , Kvassay már kultúrmérnöki tevékenységének kezdetén hozzáfogott, hogy ezeknek az előrelátható nehézségeknek leküzdése érdekében
