Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
I. rész. A magyar kultúrmérnöki intézmény - A kultúrmérnöki intézmény története. Irta: Rochel Dezső
A KULTÚRMÉRNÖKI INTÉZMÉNY TÖRTÉNETE 39 vízmesteri iskola, hét, — nagyobbára kiszolgált műszaki-csapatbeli altisztekből választott, — növendékkel, hogy a megfelelő segédszemélyzetet biztosítsa. Az iskola, illetve tanfolyam szervezete megfelelt az offen- burgi alapelveknek, azzal a különbséggel, hogy nem 16—18 éves fiúkat, hanem már bizonyos készséggel rendelkező felnőtt embereket vettek fel és a tanfolyam konviktussal —- egyelőre 12 személyre — volt összekötve. A magyar kultúrmérnöki intézmény a Badenben bevált elvek szerint kezdte meg működését. A földművelésügyi minisztérium a folyamodó gazdaközönségnek a tanácsadó és tervező mérnöki munkát teljesen ingyen bocsátotta rendelkezésére s a munkálatok végrehajtásánál is ingyen működik közre a kultúrmérnök. Csakis a felvételeknél és a munka végrehajtásánál alkalmazott vízmester napidíját és útiköltségeit köteles az érdekelt birtokos fizetni. Ez a rendszer kezdettől fogva igen jól bevált. Mivel a munkálatot tervező és vezető mérnök fizetését a munkától teljesen függetlenül az államtól kapja, a birtokosnak semmi oka sincsen a bizalmatlanságra és arra a gyanúra, hogy a kultúrmérnök csak azért ajánl valamely munkálatot, hogy magának foglalkozást és keresetet biztosítson. A birtokosság bizalommal fogadta és valósággal megkedvelte a kultúrmérnököket, akik ily- módon teljesen önzetlenül voltak segítségére a gazdaság fontos műszaki kérdéseinek megoldásában. A földbirtokosnak nagy előnyt jelentett az, hogy teljesen ingyen kapta a szaktanácsot, mérnöki tervet és költségvetést a birtokán végrehajtandó talajjavítási munkálatokhoz, hiszen magánmérnök igénybevétele esetén jelentékeny költséggel kellett volna számolnia annál is inkább, mert valószínűleg csak külföldi szakértőkhöz fordulhatott volna. Hazai mérnökeink közül igen kevesen, alig néhányan, foglalkoztak vízrendezési és talaj javítási dolgokkal. 1880-ban a földművelésügyi minisztérium Árva megyében, — állami költségen, — minta-alagcsövezés létesítését rendelte el, hogy a gazdaközönség a talajjavításnak ezt a gyökeres módját és eredményeit a gyakorlatban is tanulmányozhassa. Az alagcsövek hiányán úgy segítettek, hogy a minisztérium államköltségen beszerzett alagcsősajtókat kölcsönzött ki a talajjavító gazdáknak. Később, amikor a csövekben mutatkozó kereslet révén a raktárra való gyártás kifizetődött, nagyobb uradalmak és téglagyárak is kezdtek alagcsőgyártással foglalkozni. 1880-ban 6 kultúrmérnök működött az országban, de az 1881. évben az országos kultúrmérnöki hivatalnak már nyolc kerülete intézi az egész országra kiterjedő talajjavító munkálatokat, élén egy-egy kultúrmérnökkel. Kvassay Jenő, mint főmérnök, a központi ügyeket intézte és a kerületek működését irányította. Az I., II., III., VI., VII. és VIII. kerület székhelye Budapest volt, a IV. és V. kerületé Kassa, ahol a vízmesteri iskola is működött. A tanfolyam műszaki tantárgyait kultúr-
