Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
II. rész. A kultúrmérnökök munkássága - Halászat. Irta: Hallóssy Ferenc
HALÁSZAT 225 eddig; egész halászcsaládok dobták sutba halászszerszámaikat és néztek más foglalkozás után. A helyüket elfoglaló rablómódon dolgozó kontárok és a jövedelmük visszaesésének ellensúlyozására kíméletlenebb fogásmódokat alkalmazó halászok tovább pusztították a halállományt. A civilizáció előrehaladtával a viszonyok csak rosszabbodtak. A szabályozott folyók már nem biztosították a halak életmegnyilvánulásához szükséges feltételeket. A meginduló hajózás zavarta, az újonnan alakult ipartelepek szennyvize pedig mérgezte a halakat. Ezek a viszonyok a híres nyíltvízi halállományt már-már megsemmisítéssel fenyegették. A magyar halászat megmentéséhez a kormány, a tudomány és társadalom együttes munkája kellett.1 1865-ben a helytartótanács a Kir. Természettudományi Társulatot a halászat érdekében teendő intézkedésekre vonatkozó javaslat tételére szólította fel. A társulat a kívánt javaslatot rövidesen beterjesztette, melyet rövidesen egy második is követett. A javaslatok rámutattak az ivadéknevelőhelyek és az általános halászati tilalom fontosságára, a korszerű nyíltvízi halgazdálkodás alapjaira és a halászati törvények végrehajtó szerveként — francia mintára — a vízépítési hivatalokat jelölték meg. 1868-ban a Magyar Tudományos Akadémia pályadíjat tűzött ki egy olyan javaslat jutalmazására, «mely hazánk viszonyaihoz alkalmazkodva, a vizeinkben érzékenyen megfogyott halak tenyésztését sikeresen előmozdítaná . . .» és «a megalakítandó halászati törvényeknek alapul szolgálhasson». A díjat, a három benyújtott pályamunka közül, Kriesch János «Halaink és haltenyésztésünk» című műve nyerte el, amely folyóvizeink halállományának megmentését, illetve fokozását a «mesterséges haltenyésztéstől» várta. 1765-ben jött rá Jacobi István, német gazda, hogy a pisztráng-féle halak mesterségesen elvett ikrája ugyancsak mesterségesen elvett érett haltejjel összekeverve megtermékenyíthető és a megtermékenyített ikrák bizonyos körülmények között kikelthetők. A felfedezésnek, —- amelyet a francia Coste tanár, a hünningeni pisztrángtenyésztő-telep vezetője keltett újra életre, — nagy hatása volt az akkori tudományos világra és mindenhatónak hitték. Pedig nagyot tévedtek ! Répássij Miklós szerint «nem vették észre . . ., hogy az ívás, maga is csak egy részlet... a hal életműködésében, de kedvező lefolyása a hal bőséges tenyésztésére még egyáltalában nem elegendő». Ezen kívül a mesterséges tenyésztés csak bizonyos különleges halfajoknál volt alkalmazható. A kormány 1868-ban a természettudományi társulat javaslatát magáévá tette és három haltenyésztő létesítését vette tervbe. Közülük 1 Lásd: Répássy Miklós: Édesvízi halászat és halgazdaság. Budapest, 1914. 15
