Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
II. rész. A kultúrmérnökök munkássága - Halászat. Irta: Hallóssy Ferenc
224 HALLÓSSY FERENC nyitható, — hogy lett volna oly kolostor, káptalan, prépostság vagy egyéb néven nevezendő corporatio, mely halasok híján lett volna.» Ezek a halasok részben halastavak voltak, melyeket valamely közeli élővízfolyás vizével tápláltak és zsilipen keresztül csapoltak le ; de készültek úgy is, hogy az élővízfolyások alkalmas részét megfelelő eszközökkel el- rekesztették. A halasok számát Pesty Frigyes 3—4000-re becsüli. Ortvay az áttanulmányozott okmányokban 1050 halasra vonatkozó feljegyzést talált. Ez a mai mértékek szerint óriási halfogyasztás a 14—15., sőt későbbi századokban is okmányilag kimutatható. A magyar urak lakomáin a halnak mindig nagy szerepe volt. Tudunk egy 1622-ből származó szakácskönyvről, amely 30-féle halból 189-féle halétel leírását tartalmazza. A rendkívüli mértékű halfogyasztást a Duna—Tisza medencéje a legnagyobb könnyedséggel elégítette ki, mert szabályozatlan alföldi folyóink tavaszonkint óriási területeket öntöttek el és ezáltal a halfejlődésnek Európában másutt ismeretlen lehetőségeket feltáró alapjait teremtették meg. A hal ösztönszerűleg csak olyan helyekre rakja le ikráit, ahol a kikelő ivadék bő táplálékot talál. Ilyenek azok az árterületek, amelyek télvíz idején szárazon állanak, a nap és fagy együttes hatására évente megújulnak és tavasszal könnyen átmelegedő sekély vízzel borítva, a halak természetes táplálékául szolgáló planktonok milliárdjait termik meg. A halívóterületekként számbaj övő egykori ősi árteret 5 millió kát. holdra becsülhetjük. Az ezen a nagy területen termett hal az árvíz levonultával a folyómedrekben összezsúfolva olyan halbőséget eredményezett, amelyet a mai ember már el sem tud képzelni. Noha a halbőség a hosszantartó meleg árvizekkel állott összefüggésben és így száraz esztendőkben elmaradt, — tehát állandó jellegű még a középkorban sem lehetett, — általában mindaddig tartott, amíg a múlt század derekán a nagyobb arányú ármentesítések és lecsapolá- sok kezdetüket nem vették. A Tiszán 1875—85 között volt még egy utolsó és kielégítő halbőség, de utána a hanyatló halászat minden ismérve mutatkozott. Az ármentesítés következtében a végeláthatatlan árterek szerepét a szűkreszabott hullámterek vették át. És míg azelőtt a víz 3—4, kivételesen 5 hónapig is az ártéren állott, az ármentesítések és szabályozások után hetek alatt folyt le. További hátrány, hogy a gyorsabb lefolyással kapcsolatosan az árvíz a hidegebb hónapokra tolódik át; ezért, és az árvizek szintjének emelkedése miatt a kiöntött víz sem tud kellően felmelegedni. Folyóink halállományát súlyosan érintették ezek a változások. A halászat ezután már nem volt olyan jövedelmező foglalkozás mint
