Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
II. rész. A kultúrmérnökök munkássága - Artézi kutak. Irta: Pátsch Ignác
218 PÁTSCH IGNÁC néhány esetben beltelken fúrt artézi kút felesleges, tehát a tulajdonos által fel nem használt vizének elvezetését a hatóság a tulajdonos beleegyezésével engedélyezte, azonban arra nincsen mód, hogy ez a tulajdonos akarata ellenére is megtörténhessék, különösen pedig akkor nem, ha az beltelket érint. Mind e visszásságokkal kapcsolatban talán nem érdektelen az alábbi számítás. Mint említettem, 12.000-re becsülhető azoknak a kutaknak a száma, amelyekről a hatóság nem tud. Ha ezeknek csak a feléről tételezem fel — és joggal — hogy helytelen, silány vagy pedig felesleges fúrások, átlagos 180 m mélységnél méterenkint 14 pengő egységárral számítva 16 millió pengőre becsülhető az a tőkeveszteség, amely főképpen a gazdaközönséget érte. A csurgalékvíz elvezetése. Látszólag kisebb jelentőségű, valójában azonban jelentékeny a csurgalékvíz elvezetésének kérdése is. Eredetileg, amikor artézi kutak létesítése a hatóságot csak akkor foglalkoztatta, ha vízrendőri panaszok merültek fel az idegen területre zúduló vagy lakott helyek talaját feláztató, szabadjára engedett artézi vizek miatt, a kultúrmérnöki hivatalok csak kivételesen, hatósági szakértői minőségben, kapcsolódtak be az ilyen ügyekbe. Hatékonyabb közreműködésük csak 1914-ben kezdődött, amikor meghallgatásuk az engedélyezéseknél minden esetben kötelezővé vált. Arra irányuló törekvésük, hogy a kutakból tényleg csak csurgalék- vizek kerüljenek lefolyásra és ne dőljön éjjel-nappal folytonosan a kút egész hozama az utcai árkokba, az árvédelmi társulatok belvízlevezető csatornáiba és az élővízfolyásokba, és ne áztassa el az idegen telkek talaját, nem volt mindig eredményes. Mivel sok kút, különösen a régebbiek, tökéletlen szűrőzésű és gyatrán megfúrt, a kúttulajdonosok tapasztalatból tudják, hogy a zárócsapok működése okozta vízütéseket és a csőszűkítések, kifolyómagasbítások okozta sebességcsökkenéseket kútjaik el nem bírják és könnyen elhomokolódnak, különösen azok, amelyeknek a vízadórétege finom homok. A vízpazarlás megakadályozására irányuló törekvések a magánosok részéről ezért nemcsak közönynyel, hanem ellenállással is találkoznak. Ez sokszor nemcsak a régi, rossz kutak, hanem a gonddal megfúrt újabb kutak tulajdonosai részéről is tapasztalható. Többszöri, sorozatos hatósági felülvizsgálatok sem vezettek mindig eredményre, mert ismeretlen tettesek a zárószerkezeteket következetesen lelopják. Még a kúttársaságoknál is találkozunk állandóan nyitva lévő kifolyócsapokkal. A csurgalékvíz elvezetésének kérdése nem különálló, hanem összefügg valamennyi eddig szóvátett kérdéssel. Még aránylag legkedvezőbb a helyzet az ivóvízvételnél, nem is
