Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
II. rész. A kultúrmérnökök munkássága - Artézi kutak. Irta: Pátsch Ignác
212 PÁTSCH IGNÁC rakatba való beépítése pedig szinte lehetetlen. A mélyebb csőrakatnál a csövek felhasadnak, az erőltetésnél könnyen elrepednek, az egyes csőrakatok egymással nem jól zárnak és a víz a csövek mögött közlekedik. f) A befejező rakat nem vízzáró talajrétegbe mélyül és a víz nemcsak oldalt, a szűrőcsöveken keresztül lép be, hanem a cső tengelye irányában is és a kút hamarosan elhomokolódik. g) A különböző szintű vízadó rétegeknek a csövek meghasításá- val és ott közbülső szűrőknek elhelyezésével való bekapcsolásánál, — amikor a jobbirányú öblítésnél a kőzetminták szintjének meghatározása nem teljesen megbízható, — a kútfúrók nincsenek tekintettel arra, hogy az egyes rétegekből felszökő víz különböző nyomású lehet és a nagyobb nyomású víz a csekélyebb nyomású rétegébe megszökhetik. Ezzel a vízmennyiség szaporítása helyett csökkentése következik be. Még a felsorolt hiányosságoknál is feltűnőbb felületességek tapasztalhatók a kútfők felszerelésénél. Különösen tanyai kutaknál, amelyekhez az ellenőrzés még kevésbbé jut el, mint a községiekhez, és vízrendőri panasztól sem kell annyira tartani, ha a kút a telek belsejére van telepítve, a kezdetlegesen befejezett kútból mérséklés nélkül dől a víz mindenütt a vályoggödörből alakított kacsaúsztatóba, vagy halastónak nevezett medencébe (128. kép). Legfeljebb egyetlen tolózár mérsékli az anyacső kifolyócsövén a kifolyást olyankor, amikor a gödörből a víz már kicsordul. A kultúrmérnöki hivatalok mindenkor, amikor csak törvényt tisztelő magánfél akad és a szabályszerű engedélyezés útjára bocsátja artézi kútjának sorsát, unos-untalan felsorolják a felszerelést illetőleg azokat a követelményeket, amelyek mind a fúratónak, mind a köznek szempontjából szükségesek, ■— gyakran azonban hiába. Már haladásnak mondható, ha a kútfúró az anyacsőre meghosszabbítást szerel, azt is azonban gyakran olyat, hogy bősége kisebb az anyacsőénél (132. kép). Az ilyen csőnek zárás-nyitáskori ütést mérséklő szerepe kétséges. Szeged környékén szinte táj jellemzően általánossá lett az anyacsőnek egy 200 literes ócska benzineshordóval —mint légkazánnal — való lezárása, ami, ha kisebb nyomású kutaknál meg is felel, általában nem megfelelő megoldás. Az anyacsőnek lecsavarható csősapkával való lezárása és egyben a csőhosszabbításnak kéményszerű elhúzása, a vízvezeték-elágazásnak tolózárral való ellátása, az egész csőfejberendezésnek kezelőaknában való elhelyezése, stb. csak újabban, egyes nagyobb vízvezetéki társaságok kútjainál találhatók. Pedig mindezek mind a hatósági ellenőrzés, mind pedig a kút fenntartása szempontjából nélkülözhetetlenek, ha a kút javításánál vagy tisztításánál a nagyobb rombolásokat el akarjuk kerülni.
