Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
I. rész. A magyar kultúrmérnöki intézmény - A kultiirmérnökök hatvan évi munkásságának eredményei. Irta: Lászlóffy Woldemár dr
továbbá a vízjogi törvény bizonyos irányú módosításával lehetne elérni.1 Középfokú műszaki tisztviselői kar rendszeresítésével a tömegmunkák nagy részét lehetne levenni a mérnökök válláról és ez felszabadítaná őket a felsőbbrendű, országépítő munkára. A vízjogi törvényben az egyén részére a közösség érdekeivel ellentétben is biztosított jogok megszorítása lehetővé tenné a vízimunkálatok gyorsabb és célszerűbb végrehajtását. Az elemek erejével szemben az ember hiába hangoztatja jogait. Ha meg nem hajlik előttük, hosszú, nehéz, és mégis eredménytelen lesz a küzdelem. Ezt tudomásul kell vennünk, vízjogunkat és műszaki megoldásainkat ennek megfelelően kell idomítanunk. 2. A múlt században az ország csekély népsűrűsége, mezőgazdaságunk védettsége és a szunnyadó társadalmi kérdések idején a víz- gazdálkodás még az egyes közvetlenül érdekeltek ügye lehetett. Az állam megelégedhetett azzal, hogy szakértőt bocsát rendelkezésükre, aki tanáccsal látja el őket, de az anyagi eszközök előteremtését tisztán reájuk bízza. Ezt az elvet azonban fokozatosan fel kellett adni. Már a kilencvenes években megállapították az érdekeltek megterhelhetőségé- nek felső határát: az állam támogatta az ármentesítő társulatokat, ha közérdekből erejüket felülmúló beruházásokra kényszerítette őket. Aztán jött a nem állami folyók szabályozásának támogatására hozott törvény, a vízmosások megkötésének segítése, a közérdekű lecsap olások állami előmozdítása, végül az öntözési törvény. Amíg a világháború előtti 40 évben a talajjavítási munkák költségeinek 70%-át az érdekeltek fedezték és az államra csak 30% jutott, ma már fordított a helyzet, mert főképpen azok a munkálatok haladnak, amelyekre államsegélyt utal ki a kormány.2 Ez a rendszer azonban : az utolsó órában való segítés, rendkívül 1A kultúrmérnöki hivatalok túlterheltségét legegyszerűbben ügyirat- forgalmukkal igazolhatjuk. Ha ugyanis az 1913-ban 44.953 iktatmányt az ország területének megcsonkítása arányában a trianoni országterületre átszámítjuk, 14.776 iratot kapunk. Ezzel szemben a világháború után így alakult a hivatalok iratforgalma : A KULTÚRMÉRNÖKÖK HATVANÉVI MUNKÁSSÁGÁNAK EREDMÉNYEI 87 É v 1920. 1928. 1937. 1938. Iktatmányok száma ........... A z 1913. évi forgalom szá7.230 16.146 21.048 21.794 zalékában............................. 49 109 142 148 A növekedés egyenesen ijesztő 1 Mondanunk sem kell, hogy ugyanakkor a kultúrmérnökök létszáma alig haladja meg a világháború előttit, mert 1913-ban minden 3290 km2-re, 1938-ban pedig 2660 km2-re jutott egy kinevezett kultúrmérnök, az émelkedés alig 24%. 2 Az 1937/38-i költségvetési évben pl. a kultúrmérnöki hivataloktól végrehajtott munkákra 486,890 P államsegélyt utaltak ki. Az érdekeltség hozzájárulása ugyanakkor 144,166 P, vagyis 23°/o volt. Az 1929 és 36 közt végzett Bódva- szabályozás 610,000 P költségéből 50,000 P-t (8*2°/0) fizetett az érdekeltség!
