Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
I. rész. A magyar kultúrmérnöki intézmény - A kultiirmérnökök hatvan évi munkásságának eredményei. Irta: Lászlóffy Woldemár dr
82 LÁSZLÓFFY WOLDEMÁR DR. A táblázat szerint a szorosan vett vízrendezési munkákra (1—4. tétel) jutott a földmunkák 97-7, a költségek 94-7 %-a, ami a területi kiterjedésükre kapott arányszámoknak felel meg. A munkálatok oroszlánrészét a mederrendezések és ároktisztogatások teszik, ezeket az állam segélyekkel és kölcsönökkel hatékonyan támogatta. A szorosan vett lecsapolások arányra a második helyen állanak. Harmadikként az ármentesítések szerepelnek. (Az állami kezelésű, hajózható víziutak mentén a folyammérnöki szolgálat ellenőrzésével működő ármentesítő társulatok munkálatait nem számítottuk ide.) A további munkacsoportok közül földmunka szempontjából már csak az öntözés érdemel említést. A földmunka- és költséghányadok szembeállítása éles fényt vet arra, hogy míg a vízlevezetésre szolgáló, kézzel könnyen kiemelhető, kisméretű árkok földmunkája aránylag olcsó, minden olyan munkálat, ahol műtárgyak építése is szükséges, jelentékeny összegeket emészt fel. Kis mértékben látszik ez már a mederrendezéseknél is, noha ott a partbiztosítások csak csekély súllyal esnek a latba. Feltűnőbb a földmunka- és költséghányados eltérése az öntözéseknél, már igen jelentékeny az ivóvízellátásnál, ahol a földmunka költsége eltörpül a csővezetéké mellett és végül kiáltó a vízmosások megkötésénél, mert itt földmunkáról alig van szó. A falazott vízmosáskötő gátak a kultúrmérnöki munkakör legmutatósabb, de egyben legdrágább művei. A világháború utáni két évtized statisztikai vizsgálatokra alkalmas nyugodtabb része túlságosan rövid ahhoz, hogy a munkálatok területi megoszlásának olyan jellegzetességét keressük, mint amilyent Nagy- magyarországra a megcsonkítás előtti 4 évtizedet illetően kimutattunk. De Csonka-Magyarországon nem is voltak olyan jelentős domborzati, talajbeli és éghajlati különbségek, amelyek ezt a vizsgálatot érdemessé tennék. Pusztán röviden utalunk arra, hogy a világháború után lecsapolás, belvízlevezetés és vízlevezetés terén a tiszamenti és a tiszántúli síkság — a debreceni és hódmezővásárhelyi kultúrmérnöki hivatal — vezetett, ármentesítő munkálatokban a miskolci hivatalé volt az elsőség, a legtöbb mederrendezést és ároktisztogatást a hegy- és dombvidéken működő szombathelyi, székesfehérvári, miskolci és pécsi hivatal végezte, a vízmosások megkötésében leginkább a székesfehérvári és győri kultúrmérnöki hivatal tevékenykedett, ami a lösztalajok dunántúli elterjedtségével függ össze, és az öntözések terjesztésében a Körösvölgy kedvező adottságainál fogva a hódmezővásárhelyi hivatalé a főérdem.
