Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)

I. rész. A magyar kultúrmérnöki intézmény - A kultiirmérnökök hatvan évi munkásságának eredményei. Irta: Lászlóffy Woldemár dr

A kultúrmérnöki hivatalok ellenőrzésével, illetve többnyire műszaki irányításával működő vízitársulatok (lecsapoló, patakrendező és vízhasznosító társulatok) száma a trianoni országcsonkítással 135-ről 49-re, majd 1925 végéig 47-re csökkent. De a hivatalok szervező munkája hamarosan éreztette hatását, mert 1926-ban már 50, 1930-ban 55 és 1938-ban 59 a számuk.

A kultúrmérnöki teljesítmények felsorolásánál nem hagyhatjuk végül említés nélkül azt a jelvilágosító, oktató és nevelő tevékenységet, amelyet a szolgálat tagjai, — mint a szó szoros értelmében vett kultúr- munkások, — szóban és írásban, népszerű és tudományos vonatkozásban kifejtettek. Kvassay Jenő kétkötetes «Mezőgazdasági vízműtana» évtizedeken keresztül volt a talajjavítás bibliája. Vízjogi törvényünk megteremtése ugyancsak az ő érdeme. A kultúrmérnökség évi jelentéseiből kifejlődött Vízügyi Közlemények mindenkor vezetőszerepet játszottak nemcsak vízügyi vonatkozásban, hanem az egész magyar műszaki irodalom terén. Nincs itt helyünk arra, hogy a kultúrmérnökök irodalmi munkásságát részletesen felsoroljam. Csak Kenessey Bélát emelem ki, aki a magyar rög szolgálatában eltöltött 35 évi szakadatlan építőmunka után, mint a szakirodalom elsőrangú munkása folytatta értékes működését és élete alkonyán sorozatosan megjelent tanulmányainak záróköveként ajándékozta meg a magyar gazdát és mérnököt «Vízgazdálkodás a mezőgazdasági termelésbem> című kitűnő kézikönyvével. Utalok továbbá azokra a vaskos kötetekre, amelyek az 1937 : XX. t.-c. meghozataláig érlelték az öntözések ügyét,1 és azokra a kiadványokra, amelyekben a kultúrmérnökök hazánk egyéb, hasonlóan nagyjelentőségű kérdéseinek megoldására adtak útmutatást.1 2

Nem emlékezhetünk meg egyenkint azokról a kultúrmérnökökről, akik a vízmesterek több egymást követő nemzedékét képezték ki nemcsak a magyar talajjavítások, hanem az egész állami és társulati vízügyi szolgálat javára. Csak a szervezés úttörő munkáját végző két igazgatót: Udránszky Józsefet és Rohringer Sándort említjük, az utóbbit annál is

1 Kolossváry Ödön: Alföldünk öntözése (1899). — Vízügyi műszaki főosztály: Az öntözésről (1931). — Sajó Elemér—Trümmer Árpád: Üjabb tanulmányok az öntözésről (1933). — Trümmer Árpád: A Tiszántúl öntözése (1937).

2 Józsa László: Cukorgyári szennyvizek tisztítása (1898). — Farkass Kálmán: Síkterületen fekvő, vízfolyásoktól távoleső hazai városok csatornázása (1898). — Viczián Ede: Magyarország vízierői (1905). -— Répássy Miklós: Édesvízi halászat és haltenyésztés (1909). — Irányelvek községi vízvezetékek tervezésére (1911). — Bogdánfy Ödön: A vízierő. 2 kötet (1914). — Kenessey Béla: A Balaton (1928). — Fischer Frigyes: A magyar halászat (1931). — Sajó Elemér— Trümmer Árpád: A magyar szikesek (1934).

A KULTÚRMÉRNÖKÖK HATVANÉVI MUNKÁSSÁGÁNAK EREDMÉNYEI 83