Török László: Mezőgazdasági vízgazdálkodás II. Síkvidéki vízrendezés (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994)
2. Síkvidéki vízrendezés müveinek és tevékenységeinek tervezése
A választott korlátozás figyelembevételével a mértékadó hozam a lefolyási valószinüségi függvény alapján elméletileg is meghatározható. Erre a célra Salamin Pál dolgozott ki pontos számitási módszert. A mértékadó hozamot közelítőleg grafikus eljárással határozhatjuk meg. Ehhez feltételezünk egy olyan lefolyási helyzetet, ami minden közbenső időpontban is mértékadó lefolyási összeget ad. Ehhez az éghajlati valószinüségi függvény alapján meghatározzuk a levezetendő belvizmennyiséget az idő függvényében: ha az a és n értékét az előbbi mértékegységekben helyettesitjük, az F vizgyüjtőterületet km2-ben, T-t napban kell helyettesíteni. A függvény grafikus ábrázolása /14. ábra/ az elemi felületről adott valószinüséggel lefolyó vízmennyiséget mutatja. Véges nagyságú bélvizgyüjtő területeken számításba kell venni a legtávolabbi elemi területről a vizsgált szelvényre való lefolyás idejét: az összegyülekezési időt is. A vizgyüjtő zárószelvényén áthaladó vizmennyiség az elemi területek görbéinek megfelelő időeltolással képzecr ősz- szegezéseként adódik, amit az eredeti görbe 7^/2 értékű eltolásával és a kezdeti szakasz módosításával közelíthetünk meg /14/b ábra/, ahol T - az összegyülekezési idő. A mértékadó vizszállitási igény ebben az esetben a görbe azon szelőjének iránytangenséből számítható, amir.eK vízszintes vetülete megegyezik az eltűrhető T elöntés! idővel. A szelő és a görbe közötti metszék egyben tájékoztatást nyújt az elöntésekben tárolt vízmennyiség és ezzel közvetve az elöntött területek változásáról. V = q.F.T = 1 000 F.a.Tn+1 /m3/, ahol a. 14. ábra Felszini lefolyás integrálgörbéje a - elemi felület; b - valós vizgyüjtő 38
