Török László: Mezőgazdasági vízgazdálkodás II. Síkvidéki vízrendezés (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994)
2. Síkvidéki vízrendezés müveinek és tevékenységeinek tervezése
A vízhozam meghatározásának általános elve, hogy meghatározzuk a T idő alatt levezetendő V vízhozam értékét, amiből a Q vízhozam, illetve a q fajlagos vízhozam: q V F.t A mértékadó vízhozam meghatározására hosszú ideig használták Korbély József fenti elven alapuló tapasztalati képleteit. Első módszerénél feltételezi, hogy a téli időszak /XI-III/ alatt lehullott legnagyobb havi csapadék felét 15 nap alatt kell levezetni: 1 F 3 Q = 2 15.86,400 m /s ahol hj_ - a mértékadó havi csapadékmagasság m-ben; F - a vizgyüjtőterület m^-ben. A számításhoz a vizgyüjtőterületen vagy annak közelében lévő legalább 3 csapadékmérő állomás adatait kell megvizsgál ni, és az adatok átlagával számolni. Másik javasolt módszerénél a téli időszak /XI-III/ legnagyobb h2 csapadékösszege egyharmadának a fagymentes napok alatti levezetését tételezi fel: 1 F • j Q = 3 n.86,400 ' m /s ahol n - a fagymentes napok száma /a fagymentes napok között csak azokat az időszakokat szabad számításba venni, amikor legalább három egymást követő fagymentes nap volt/. Ezeknek a módszereknek ma már csak történelmi nevezetes ségük van, de egyes belvízrendszereink még most is ezekkel az egyszerű módszerekkel meghatározott fajlagos vizszállitás értékekre vannak kiépitve. A korszerű determinisztikus számítási módszerek két irányban fejlődtek:- egyes módszerek a lefolyó vizmennyiséget a csapadék és a lefolyási hányad szorzataként számítják;- más módszerek a lefolyó vizmennyiséget vizháztartási számításokból határozzák meg. A lefolyási hányad az a viszonyszám, ami megmutatja, hogy a területre csapadék alakjában lehullt vizmennyiség mely része került felszínen lefolyásra: Vf <* - v* ' cs 29
