Tóth Mihály (szerk.): Az öntözés üzemtana (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1970)
Munkaszervezés
— az egy öntözőmunkás által az időegység alatt megöntözött terület (m2/óra, kh/óra stb.) és-— az időegység alatt kiöntözött vízmennyiség (m3/óra stb.). A második és harmadik mérési módnál már az időkihasználási tényezőt (0,75— 0,9) is figyelembe vettük, tehát nem egyszerűen csak a víz és az idő dimenziója változik. A teljesítmény előírásához (megítéléséhez) minden esetben ismerni kell a vízborítás nagyságát (mm /kh), mert a minőségi követelmények a vízborítás nagyságában össze- geződnek, vagy abból kiindulva határozhatók meg részleteiben is. A teljesítményt jelző bármelyik mutatónál (vízhozam, terület, vízmennyiség) még legalább egy másikat is figyelembe kell venni, sőt elő kell írni. Pl. a kezelt vízhozam* előírásánál az időegység alatt megöntözendő területet vagy a kiöntözendő vízborítást, a terület előírása mellett a kiöntözendő vízmennyiséget vagy a kezelt vízhozamot, a víz- mennyiséget előírva pedig a megöntözendő területet vagy a vízhozamot szükséges ismerni. Az öntözőmunkások és az öntözést irányító szakemberek helyi ismerete döntő jelentőségű mind az öntözés minősége, mind a teljesítmény tekintetében. Vagyis a terep ismerete és a megfelelő gyakorlat lényegesen növeli a teljesítményt. A helyi tapasztalat azért fontos, mert az egyes öntözőelemek egyedi sajátosságai nagyon eltérők, ezért e sajátosságok megismeréséhez bizonyos gyakorlatra van szükség. Az említett összefüggést jól példázzák a 36. táblázat adatai, amely szerint a Kisújszállási Kísérleti Gazdaságban az öntözés első hét éve során lényegében fokozatosan javultak a teljesítmények. Ugyanez mondható el az öntözés minőségével kapcsolatban is. A felületi öntözésnél általában a következő munkákat kell elvégezni: —a vízszolgáltatás megindítása, — a víz vezetése és szétosztása, — a vízszolgáltatás leállítása — és az esetleges pangó vizek levezetése. 36. táblázat. Az öntözőmunkások teljesítményének alakulása a Kisújszállási Kísérleti Gazdaságban az öntözés első hét évében Az öntözés éve A kezelt vízhozam 1/s Vízborítás mm Teljesítmény m2/óra kh/óra í. 9,4 85 403 0,07 2. 9,1 82 403 0,07 3. 19,8 103 691 0,12 4. 22,5 141 575 0,10 5. 14.5 100 512 0,09 6. 18,5 107 623 0,11 7. 24,2 95 921 0,16 * A vízhozam helyett gyakran a vízsugár kifejezést használjuk. 6* 83