Thyll Szilárd (szerk.): Talajvédelem és vízrendezés dombvidéken (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1992)

I. A lejtők talajvédelmi és vízrendezési feladatai - 2. Madarassy L.: A talajvédelem feladatai

során ezek több centiméter magasságot érhetnek el, és a terepen teraszszerű; vizet is jól visszatartó, beszivárogtató hullámot alakíthatnak ki.

Az erdei avartakaró talajvédő, talaj képző és talajjavító szerepe kiemelkedő, jó víztároló képessége következtében pedig mind a területi vízgazdálkodásban, mind a talaj vízháztartásának befolyásolásában alapvetően fontos tényező. Ez azzal is összefügg, hogy az erdő avartakarója bomlási termékei révén a talaj vízgazdálkodását jelentősen befolyásoló fizikai tulajdonságok lényeges alakítója. Az évente felhalmozódó avar mennyisége és tulajdonságai a fafajtól is függnek.

Évente hektáronként akácosokban 2,5—2,8 t, bükkösökben 3,0 —4,0 t, tölgyesekben 4,0—4,6 t avar halmozódhat fel. Az ősszel lehullott avar hektáronként akácosokban 12 — 13 m3, tölgyesekben 20 — 25 m3 vizet képes felfogni. Hazánk szárazabb tájain a lassan bomló, nagy mennyiségű avart adó erdőknek van elsősorban talajvédelmi jelentősége. Leglassabban bomlik a fenyők, gyorsabban a tölgy, nagy nitrogéntartalma következtében igen gyorsan az akác és a gyertyán avarja.

Igen kedvezőek a lassan és gyorsan bomló avartakarójú elegyes állományok. Ezekben nagy mennyiségű víz tárolódhat, ugyanakkor az alattuk levő talaj tulajdonságait is javítják.

Az erdei talaj azonban sokszor egymagában mégsem képes a nagy záporok vizét teljes mértékben felfogni. Meredekebb lejtők gyérebb állományaiban sok víz gyűlik össze a felszínen. Ezt csak szivárogtató árokrendszerekkel lehet visszatartani. Legtöbbször azonban a vizek visszatartása vagy rendezett elvezetése a feladat, mivel a kisebb árkok maguk is, mint koncentrált vízmozgást keltő objektumok, vízmosásos eróziót okozhatnak. Adott esetben szerencsésebb olyan jellegű beavatkozás, amely duzzasztott vízszintű árkokkal, duzzasztott vízszintű ellenesésű teraszokkal biztosítja a vizek visszatartását, illetőleg a fölös vizek elvezetését.

Az erdő alatt, talajának felszíni rétegében meggyorsul a morzsaképződés. Olyan üregrendszer alakul ki, amely lehetővé teszi, hogy az erdő talajára jutott csapadék abba beszivároghasson, és benne lassan továbbmozogjon. Ezt az üregrendszert rohamosan lerontja a legeltetés. Míg egy lánctalpas erőgép 0,40 kg/cm2, egy tehén 3,40 kg/cm2 terhelést gyakorol a talajra. Ugyanaz a víz- mennyiség szálaló erdő talajába 2, legeltetett erdő talajába 20, legelő tömődött talajába pedig 180 perc alatt szivárog be. A legeltetés megszüntetése önmagában is talajjavító hatású: 45% lejtésű, erősen tömött alpesi legelőn a csapadék 78%-a, míg 7 év óta nem legeltetett hasonló lejtésű talajon már csak 12%-a folyt le.

E kedvező hatások kifejtéséhez azonban az is szükséges, hogy az erdőszegély és a korona által bezárt légtérben kialakulhasson az erdő jellegzetes mikroklímája, amely kedvező az avar bomlására, elősegíti a talaj védelmét. Minden védőfásításban minél gyorsabban ki kell alakítani és fenn kell tartani a záródást.

103