Thyll Szilárd – Fehér Ferenc – Madarassy László: Mezőgazdasági talajcsövezés (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1983)
8. A talajcsőhálózatok kivitelezése
Gravitációs vízelvezetési lehetőség hiányában a legfontosabb műtárgy a szivattyútelep. A szivattyútelep al- és felépítményből, szivattyúból és szerelvényekből, továbbá automatikából áll, amelyek létesítését a mélyépítés, gépészet és villamosságtan megfelelő fejezetei tárgyalják. Az ide vonatkozó ismeretek közlése meghaladná e könyv terjedelmét, ezért a továbbiakban a műtárgyaknak csak a talaj csőhálózatok építésével összefüggő kérdéseit ismertetjük. Az átemelő építése sorrendben előzze meg a talajcsőhálózat építését. E feltétel kielégítése a gyakorlatban sok nehézséget jelent, mert az átemelő megépítése rendszerint több időt vesz igénybe, mint maga a hálózat építése. Amennyiben az átemelő létesítése elhúzódik, s maga a talajcsőhálózat már elkészült, gondoskodni kell — pótmegoldásként — ideiglenes jellegű szivaty- tyúállás felállításáról. Ezzel a talaj csőhálóz at ideiglenesen üzemszerűen működhet, továbbá lényeges, hogy megelőzhetjük a hálózatból kifolyó víz esetleges kártételét, s az ezzel rendszerint együtt járó jogi következményeket. A talajban végbemenő gyakori vízáramlás miatt a szivattyútelepek alapozási szempontból kényes műtárgyak. Ezért a káros hatások csökkentésére, a szivattyútelep teljesítményétől függően a rávezető-, illetve elvezetőszakaszokat burkolni szükséges, amelyeket minden esetben az üzemelés előtt kell megépíteni. Az építési munkák elvégzése céljából a munkatér víztelenítéséről gondoskodni kell. Vízteleníthetünk nyíltvíz-tartással vagy talaj- vízszint-csökkentéssel, amelynek megtervezése talajmechanikai feltárást vagy szakvéleményt igényel. A talajcsövezés leggyakrabban használt műtárgya a kitorkollófej vagy talajcsőszáj. Építésére a csatlakozó talajcső építésével egy időben kerül sor. A talajcső utolsó 1,5 —3,0 m-es szakaszát zárt, nem perforált csőből kell megépíteni. A kitorkollás elkészítése gondos munkát igényel, a műtárgy környezetében a talajcső ellenesésben nem mehet. Ennek meg nem tartása — amely a kitorkollások gyakori hibája — abból adódik, hogy a nyílt csatornából kiemelt föld miatt a partok magasabban vannak, mint a környező terep. Ha a talaj csőfektetést nem elég gondosan végzik, a talajcső kitorkollószakasza ellenesésű lehet. Ebben az esetben a víz az utolsó néhány métert nem a talajcsőben, hanem alatta teszi meg. Az így kialakuló járat a beomlások miatt előbb-utóbb eltömődik ugyan, de ezzel együtt a kitorkollás is tönkremehet (Kocsondi, 1970). A talaj csőhálózatok műtárgyai közül jelentős helyet foglalnak el az aknák is. Az esetek túlnyomó többségében előre gyártott elemekből épülnek. Az építésükhöz szükséges munkagödör nagysága 1 m külső átmérőjű aknaelemek esetén minimum 1,6 X 1,6 m méretű, négyszög alaprajzú legyen. Az aknák — bár kisebb mértékben ugyan, mint a szivattyútelepek — alapozás szempontjából érzékeny műtárgyak. Ezért a munkagödör feltöltését kerülni kell, amennyiben ez nem lehetséges vagy a munkagödör fenekének süllyedésétől kell tartani, homokos kavicsból kell feltöltést készíteni, amelyet Tt gamma = 85% értékre kell tömöríteni. A talajcsőhálózat aknáival szemben vízzárási követelmények nincsenek. 292
