Szlávik Lajos: Kisvizek nagy vizei - a 2010. évi árvizek és belvizek krónikája (OVH, Budapest, 2013)
2010. június
NEVEZETES ÁRVIZEINK Az 1953 végén megalakított Országos Vízügyi Főigazgatóság alig néhány hónap múlva kemény árvízi helyzet elé nézett. Az 1954. július 13-31. között lezajlott dunai árvíz példádanul tartós és heves csapadék-sorozat nyomán igen heves áradásokat keltett az alpesi mellékfolyókon. Bajorországban és Ausztriában több mint 2500 km2 került víz alá. A Duna hazai szakaszain a rekord magasságú víz ellen a védekezés csak részben volt sikeres, mert súlyos árvízi elöntés érte a Szigetközt. Itt az árhullám négy helyen okozott gátszakadást, több mint 220 km2, a gemenci gátszakadás miatt pedig közel 170 km2 került víz alá, a kár meghaladta a 750 millió Ft-ot, ami akkor hatalmas összegnek számított. Az árvíz során 30 ezer lakost kellett átmenetileg kitelepíteni. A folyó további hazai szakaszain a védekezés a rendkívüli magasságú víz ellen sikeres volt. Bajok voltak az árvízvédelmi előrejelzésekkel, hírközléssel. A győri vízügyi igazgatóság szakemberei az osztrák rádió vízállásadatait hallgatták, a hazai vízjelző szolgálat pedig elavult segédletek alapján dolgozott, s első előrejelzéseiben 90-96%-os mederteltség mellett bekövetkező tetőző vízállást prognosztizált. Hazánkban a helyi vízügyi védelmi szervezet az árvízi küzdelem első nehézségeit sikerrel állta, s az árvíz rövidesen várt tetőzési időpontjáig magabiztosan védekezett. Amikor azonban a várt tetőzés még nem következett be és tovább emelkedett a folyó szintje, a helyzet válságossá, a védelemvezetés pedig bizonytalanná vált. A vízügyi szolgálat árvízvédelmi tevékenységét a gátszakadások kapcsán komoly kormányzati kritika is illette. A Nagy Imre-kormány 2.170/56/1954. sz. határozata a következőket állapította meg: " ...Ag Országos Vízügyi Főigazgatóság a védekezés kezdeti időszakában egyedül a saját szervezetével és műszaki felkészültségével — viszonylagosan gyenge erőkkel— vette fel a küzdelmet a dunai árvíz ellen. Nem szervezte meg a helyes árvízvédekezés előkészítését oly módon, hogy adott pillanatban — az országjelentős erejének mozgósítása útján—igénybe vehesse mindazokat az erőforrásokat, amelyek az egész ország népgazdaságában és a tömegek mozgósításában rejlenek. Az árvízvédekezés kezdetén kiadott hivatalos közlemények magabízpan és derűlátóan, a veszély lebecsülésével ítélték meg a súlyos ár- vízvédelmi helyzetet és így az árvízgel fenyegetett lakosság előtt nem tudatosították eléggé a védekezés szükségességét... Megállapítja továbbá a Minisztertanács, hogy az ország egységes vízgazdálkodásának irányítására létesített OVA' eddig súlypontosan az öntözés fejlesztésével foglalkozott, emellett azonban az árvízvédelem háttérbe szorult. Az OFF működésében ezt a helyzetet fel kell számolni..!'. A kritikának hamarosan személyi és egyéb következményei is lettek. A Nagy Imre-kormány bukását követően, 1955 végén, Dégen Imre személyében új főigazgatót neveztek ki az OVF élére, és megkezdődött a védelmi szervezet jelentős megerősítése. Kormányzati autók a töltésen Stelczer Károly visszaemlékezése az 1954. évi szigetközi árvízvédekezésre „..Az Árvízvédelmi Kormánybizottság, Vas Zoltán miniszterelnök helyettessel és Bebrits Fajos közlekedési és postaügyi miniszterrel az élén (az OVF-t Ziegler Károly, az operatív bizottság vezetője képviselte) július 12-én a kora délelőtti órákban a rajkai buzgár elfogásának ... helyszínére érkezett. Az ezt megelőzőpercekben azonban egy újabb szakadásveszély helyzete állt elő: az elfogott buzgár szelvényében rendkívül erős csurgás indult meg, A védekezésben résztvevő technika (AKSZ, a homokzsákokat szállító TEFXJ) nem tudott felvonulni a töltés koronáján parkoló, a delegációt szállító autók miatt. Arra kellett kérnem Vas Zoltánt, hogy azonnal intézkedjen a töltéskorona szabaddá tételéről, különben kénytelen leszek az autókat a Dunába borítani. A töltésszakadás veszélyének elhárításáig nincs időm a tájékoztatás megadására, ezért javasoltam, hogy tekintsék meg a rajkai zsilipet. Arra a kormánybizottsági kívánságra, hogy Szigetköz! meg kell védeni és ehhez a Kormány minden segítséget megad, azj kellett válaszolnom, hogy sajnos már késő, a fakadó víz a mentett oldali területeket elöntötte, a töltés közelében nincs száraz anyag, az ötven éve nem erősített alacsony töltések ez! az árvizet nem bírják ki, de az 1951 - 54-ben megerősített szakasz nem fog elszakadni.... ” A Győr-révfalui árvízi emlékmű Az 1954. július 15—16-i ásványrárói gátszakadások után Győr városára, illetve a révfalui régi, gyenge körgát megerősítésére összpontosítottak a véderők. Hiába volt azonban minden erőfeszítés, július 20-án hajnalban, talajtörés következtében átszakadt a gát, és a négy nappal korábban kiürített házakat közel kétméteres víz borította el. Ennek állítottak emléket még abban az évben a megye és a város vezetői, valamint a helyreállításon dolgozó szakiparosok. Átszivárgó vizek visszaszivattyúzása a Hernád mentén -2010. június