Szlávik Lajos (szerk.): A 2013. évi dunai árvíz (Vízügyi Közlemények, Különszám, 2013)
Abonyi Csaba: Árvízvédelmi munkák, védekezési tapasztalatok az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságnál a 2013. évi dunai árvíz során
tanulmány mutatja be részletesen. Hivatkozunk a 65. oldalon lévő 6-7. ábrára, amely a bajai és a mohácsi árhullámképet tartalmazza. A Duna legutóbbi négy legnagyobb árhullámának árhullámképeit ugyancsak e két szelvényre a 72. oldalon lévő 15-16. ábra szemlélteti. A Dunaföldvár-országhatár közötti szakaszon a kezdeti állapotnak tekinthető 35-40 %-os mederteltségü folyó 16 napon keresztül tartó áradása lényegében három időszakra bontható. Az áradó ág első szakaszában - a bajai vízmércére vonatkoztatva május 29. és június 2. között (a paksi elrendelő mércénél körülbelül fél nappal korábban) a vízállás emelkedés mértéke 1-1,5 cm/h volt, amit második szakaszként szintén kb. 2 napig tartó intenzív áradó tendencia követett, óránként 4-5 cm-es vízállás-emelkedéssel. A harmadik szakasz bizonyult a legtartósabbnak, hiszen a bajai szelvénynél június 4-től egészen június 12-ig, a tetőzés időpontjáig tartott, és a vízállás-változás óránként áltagosan 2 cm-re adódott. Június 13-26. között egyenletes, lassú apadást tapasztalhattunk, átlagosan 33-34 cm/nap intenzitással. A vízszintek időbeli alakulása az l. ábrán látható. A Dunaújváros-Baja közötti vízmércéken a korábbi, 1965. évi LNV-t meghaladóan tetőzött az árvíz. A 2. ábrán — éven belüli időskálán, de azon belül a tényleges megjelenésük szerint - ábrázoltuk az 1954- 2013. közötti nagy árvizek Baján észlelt vízállás idősorait. 1. ábra. A 2013. évi árhullám menetgörbéi a Duna Komárom-Mohács közötti szakaszán Árvízvédelmi munkák, tapasztalatok a KDWIZIG-nél a 2013. évi dunai árvíz során 193 2. ábra. Árhullámok a Duna bajai szelvényében (1965-2013 Szembetűnő, hogy az 1965. évi árvíz szinte a teljes időtartományt átfogja, láthatóan óriási tömege mellett „karcsúnak” tűnik a többi árhullám. Itt csak a csúcsát elemezve megállapíthatjuk, hogy 900 cm fölött 23 napig, 950 cm fölött 10