Szilárd György: Öntözésfejlesztés (BME Mérnöktovábbképző Intézete, Budapest, 1987)

II. Az öntözéses gazdálkodás célja, feladata Magyarországon, helye, szerepe a mezőgazdaság általános fejlesztésében

Belvíz alatt a mezőgazdasági vízgazdálkodásban azt értjük, amikor a talaj pórusait - a talajvízig - teljes mértékben víz tölti ki. Akkor is belvízről - tehát káros vízről - van szó, ha a talaj felszínén nem is jelenik meg víz, de a felszínig a pórusokat víz tölti ki. Ilyen esetben haladéktalanul a felesleges víz elvezetésére van szükség.

A vízrendezés feladata egészen más. A már kialakult - és várhatóan tovább növekvő - termelési színvonal mellett ugyanis feltétlenül arra van szükség, hogy a csapadékot a lehullás helyén tartsuk meg. A 600-650 mm körüli átlagos éves csapadék teljes mennyiségére feltétlenül szükségünk van ahhoz, hogy a víz a termelésben ne minimum-tényezőként jelentkezzen .

A mezőgazdasági termelés következtében a betakarításig a növények a talaj hasznos vízkészletét általában felhasználják - s ezzel holtvíz-értékig szárítják a talajt. A hidrológiai év - melyet XI. 1-től a következő év X. 31-ig számítunk - egymástól jól megkülönböztethető két félévre oszlik.

Az első félév a talaj vízzel való telítődésének, a második pedig döntően a vízfogyasztásnak az időszaka.

Általában- az fogalmazható meg, hogy a hidrológiai év első felében a termőréteg vízzel való telítődésének vagy természetes, vagy mesterséges úton be kell következnie ahhoz, hogy növényeinknél a vegetáció megnyugtató módon induljon meg. A hidrológiai év második felében ugyanis már a vízfogyasztás lesz a jellemző. Az evaporáció és transpiráció révén egyre csökken a termőréteg vízkészlete. További feltöl- tődéssel a termelési idényben általában már nem számolhatunk. Viszont a csapadék-eloszlás bizonytalansága annál jobban veszélyezteti a növények fejlődését - s így a termést - minél kevesebb volt a vízkészlet a vegetáció megindulásakor.

Ahhoz, hogy a talaj felszínén tárolódó víz károssá váljék a vegetáció megindulása szükséges. Azt a vizet kell a tábláról levezetni, ami esetleg még ekkor is a felszínen van. Az üzemből azonban azt sem kell elvezetni, hiszen ekkor még sok vetetlen tábla, rét-legelő terület lehet, amelyen ez a víz még hasznosítható. Ha az üzem termelési felületén a víz felhasználása már nem történhet meg, egyre inkább jelentkezik az üzemi, üzemközi tározók létesítésének szükségessége annak érdekében, hogy lehetőleg minden víz az üzem területén maradjon, s a későbbi hiány esetén visszanyerhető legyen. A njezőgazdaság jelenlegi fejlesztése mellett ugyanis az "átlagos" csapadék is csak akkor lehet elégséges, ha a veszteséget minimálisra csökkentjük. A kora tavasszal jelentkező esetleges, látszólagos "sok" víz - amennyiben elvezetjük - a termelési idényben abszolút hiányként jelentkezhet. Mindezek a megállapítások természetesen csak a mezőgazdasági területre vonatkoznak, belterületen minden felszíni víz káros és elvezetendő".

Eddig az idézet. Ennek megfelelően:

A vízrendezés feladata öntözött és nem öntözött -viszonyok között is azonos:

75