Szerényi Imre (szerk.): Szemelvények a magyar öntözés történetéből (Források a vízügy múltjából 6. Budapest, 1988)

II. Dokumentumok a magyar öntözés történetéből

Trümmer Árpád: A kultúrmérnöki szolgálat közgazdasági jelentősége, /részletek/* Talajaink között, sajnos, aránylag kevés olyan van, mely természetadta tulajdonságainál fogva mind az esős időszak, mind a szárazság idején meg tudná tartani a kedvező vízállapotot. Legtöbb talajnak vízgazdálkodása kedvezőtlen. Ezeknél a talajban lévő víz hol nagyon megszaporodik, hol pedig annyira megcsökken, hogy a növényzet elpusztulása küszöbön áll. A túlnedves talajban lévő víz a levegőt szorítja ki és a növény megfullad, a száraz, vízhiányos talajban pedig elfonnyad. Ez a jelenség különösen fontos hazánkban, ahol az éghajlat szélsőségesre hajló és éppúgy előfordulnak a nedves időszakok, mint a többhetes aszályok. Éghajlatunk "szárazföldi jellegű" és emiatt a tenyészeti idő inkább csapadékhiányos, ami a mezőgazdasági termelés sikerét minden évben egy ismeretlen és bizonytalan tényezőtől teszi függővé. Ez viszont a termelés biztonságát és üzemszerűségét teszi kérdésessé.... Nyilvánvaló, hogy a szélsőségekkel a mai mezőgazdasági üzem már nem képes megbirkózni. Ez legfeljebb száz év előtt volt elviselhető, amikor a külterjes gazdálkodási mód mellett a termésmennyiség erős ingadozása sem okozott a birtokosnak helyrehozhatatlan veszteséget. A jobbágyságra támaszkodó régi magyar mezőgazdaság az ingadozó terméseket is el tudta viselni, mert a földbirtokos vesztesége aránylag csekély volt és a hátrányok oroszlánrésze a földet művelő parasztra hárult.Ma pedig az a helyzet, hogy a terméshiányból eredő károsodás teljesen a földtulajdonost terheli. Mindezekből megérthető az a törekvés, mely a jobbágyrendszerű gazdálkodás megszűnése után, a mult század közepétől kezdve mindinkább sürgette a már megkezdett magyar X

/Vízügyi Közlemények. Szerk.: Szilágyi Gyula, XXII.évf./1940./ l.sz.p. 16.23./ Trümmer Árpádra lásd 12. jegyzet /A szerk./