Szerényi Imre (szerk.): Szemelvények a magyar öntözés történetéből (Források a vízügy múltjából 6. Budapest, 1988)

I. "Az 1937. évi XX. t.c.-kel felállított Országos Öntözésügyi Hivatal története és annak kulisszatitkai." (Lampl Hugó visszaemlékezése)

eltolódni, a kormányzat megkezdte a hivataloknak és intézményeknek a nyugati országrészekbe való áttelepítését. Hivatalunk is felszólítást kapott a Dunántúlra, Tolnatamásiba 31 való áttelepülésre. A Hivatal azonban úgy határozott, hogy mindenképpen helyén marad. 1944. november folyamán, amikor már kétségkívül számolni lehetett Budapest ostromával, elhatároztuk, hogy a Hivatalt Pesten és Budán működő két részre osztjuk oly célból, hogy ha a hidakat valóban felrobbantják, a Hivatal működésének folytonosságát biztosítsuk. Az egyik rész helyé32 nek megtartottuk a Mária Valéria utcai törzshivatalt; a másiknak a Vízrajzi Intézet helyiségében, a budai oldalon szerveztünk két szobát. Ide szállítottuk a Hivatal készpénzének egy részét is, ahol azt sikerült megmenteni. Közben bekövetkezett a katasztrófa! A város felszabadulása után a Hivatal pesti csoportja már 1945. január végén megkezdte működését. Amikor az elkészült szükséghidakon a két városrész közötti közlekedés már lehetővé vált, április 3-tól kezdve a Hivatal egész személyzete a Mária Valéria utcai helyiségben vette fel a munkát. Az értékesebb műszerállomány 25 %-át sikerült megmenteni.^ A normálisnak mondható élet helyreállításával a legsürgősebb teendő volt a tiszafüredi öntözőrendszer szivattyútelepének épületében és gépi berendezéseiben esett háborús károk helyreállítása, hídroncsok eltakarítása és a bujtatok átépítése volt. Május 30-án a Tiszából provizórikus berendezéssel emelt vízzel biztosítottuk a rizstelepek működését és a kitenyésztett hazai klímára megfelelő rizsvetőmag tavaszi szükségletét. Ezek után felgyorsult a történetünket vetítő gép kereke, viszont lefékeződött az alkotások terén a lendület. 1945-ben a háborús romok eltakarítása után a hátralévő