Szalai György: Ember és víz (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987)
Az ember és víz kapcsolatrendszerének változása a történelem folyamán - Újkor
gálatát vagy a szállítás lehetőségeinek biztosítását tekintette legfőbb feladatának. E szempontoknak is része volt abban, hogy az első szabályozási munkálatokra a gazdaságilag fejlettebb peremvidékek kisebb folyóin került sor. Amikor pedig a hajóutak fejlesztésénél a gabonaszállítás szempontja is előtérbe került (a napóleoni idők gabonakonjunktúrája!), először ez is az új telepítések, a Bánát és a Bácska érdekében merült fel. Az udvar közvetlen jövedelmét szolgáló műszaki fejlesztés jellemző példája volt a selmeci bányavidék vízgazdálkodásának fejlesztése is. E munkák közül érdekességképpen az 1733—1802 között épült Ferenc-csatorna létrehozását emeljük ki. Célja a különlegesen termékeny bácskai területek vizeinek levezetése és művelhetővé tétele, valamint az egész Délvidék termékeinek értékesítését megkönnyítő olcsó vízi út létesítése volt. A Bezdán—Bácsföldvár vonalvezetésű Duna—Tisza-csatorna gondolatának felvetője, tervezője és építője Kiss József, a század egyik legkiválóbb magyar mérnöke volt. A Duna és a Tisza közti 7 m-es szintkülönbséget a terv három közbenső zsilip építésével hidalta át, és egy-egy zsilipet építettek a torkolatoknál is. Az eredetileg 118 km hosszú csatorna a keletnyugati irányú hajózóutat 227 km-rel rövidítette meg, s lecsapoló hatásával mintegy 70 000 ha területet tett művelhetővé! A földek értéke négy-ötszörösére emelkedett, és a lakosság életszínvonalának nagyarányú javulása számszerűleg ki sem mutatható: a Bácska ekkor vált az ország egyik legvirágzóbb vidékévé. A kor egy másik nagyszabású munkája a vízgazdálkodás korai hazai úttörőjének, Beszédes Józsefnek a nevéhez fűződik. 1816-ban bízták meg a Sárvíz szabályozásával, ami a kor legnagyobb méretű vízügyi vállalkozása volt. A rendezendő vízrendszer magában foglalta a Bátától ősiig, Simontornyától Kaposvárig és Tolnanémedi- től Siófokig terjedő területeket, sőt hatása kiterjedt a Balaton mellékére is. A munkálatokkal összefüggésben került sor a Sárvíz alsó szakasza és a Duna közti Sárköz árvízmentesítésére és a tolnai, valamint a Baja és Báta közti Duna-szakasz szabályozására is. Az itt megépített 20,8 km hosszúságú árvédelmi töltés (1820—1825) a maga idejében valószínűleg a legnagyobb egységes terv szerint kialakított, folyamatos dunai védvonal volt. Több mint 70 000 ha 67
