Szalai György: Ember és víz (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987)
Az ember és víz kapcsolatrendszerének változása a történelem folyamán - Középkor
kezdődött a vízi utak hálózatának kiépítése. A Loire-t és a Szajnát összekötő Briare-csatorna még a harmincéves háború idején készült. Ezt követte, mint legnagyobb, a Canal du Midi (Déli Csatorna), amely a Földközi-tengert kötötte össze az Atlanti-óceánnal (1666— 1681). Hossza 239,5 km, s e hosszon 141 zsilip segítségével vezették át a két tenger között húzódó vízválasztón. És Magyarországon? A magyarság életében is fontos szerepet játszott a vízi közlekedés, noha a nyugatihoz hasonló technikai fejlődésről nem számolhatunk be. Mindenesetre jellemző, hogy a hajó szavunk a legősibb finnugor szókincsünk része. A hajó a középkor folyamán is elődeink fontos közlekedési eszköze maradt, sőt, egyes vélemények szerint, mind a közlekedésben, mind a szállításban nagyobb szerepet játszott, mint a szárazföldijárművek. Ebben a hagyományoknak és a természeti adottságoknak (a vizek bősége, a vízfolyások iránya) is része lehetett, de nyilvánvalóan a gazdasági szempontok is közrejátszottak. A hegyvidékek fája, építőanyagai, a fémek és főleg a só, valamint az Alföld mezőgazdasági termékeinek cseréje számára természetes útvonalként kínálkozott a vízi út, s a természetes forgalom központjaként alakultak ki a peremvidékeken a vízparti kikötő- és vásárvárosok. A hajózás és a kikötőhasználat jelentős jövedelmi forrás és adomány tárgyát képező királyi privilégium volt, amelyben — okleveleink tanúsága szerint — különösen az egyház részesült. A fő hajózási központok, Buda, Pest, Komárom és Szeged mellett az egyház monostorainak kikötői és hajói is jelentős forgalmat bonyolítottak le. A középkori magyar hajózás fellendülése a XIII. századra tehető, a hajózás érdekeit szolgáló folyamszabályozási tevékenység, a mederkarbantartás és vontatóút-építés kezdeteivel együtt. A Duna folyását végigkísérő vontatóút még 1233 előtt elkészült. A hajókat általában állati, de olykor emberi erővel vontatták felfelé; az utóbbi a török kor idején olcsóbb lévén, csaknem kiszorította az állati erővel — lóval, ökörrel — való vontatást. A hajózás, mint a legáltalánosabb érdekű vízhasználat, előjogokat élvezett a vízhasználat egyéb módjaival, a malmokkal és a 45