Szalai György: Ember és víz (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987)
Az ember és víz kapcsolatrendszerének változása a történelem folyamán - Középkor
Középkor A középkor évszázadaiban az ember életében egyre szélesebb, sokszínűbb szerepet kap a víz. A kezdeti passzív viszonyt, amelyet a függőség és az alkalmazkodás jellemzett, fokozatosan az aktív kapcsolat váltja fel. Ez a folyamat a tudományban is nyomon követhető, hisz a víz tulajdonságainak, mozgástörvényeinek ismerete nélkül lehetetlen lenne megzabolázása, célszerű felhasználása. Ez utóbbival kapcsolatosan csak egyetlen példára hivatkozunk. Minden idők egyik legnagyobb művésze és tudósa, Leonardo da Vinci (1452—1519) munkássága hatalmas lökést adott a hidrológia és vízépítés fejlődéséhez, igaz, hogy ugyanakkor közvetve ugyan, de — az emberi kultúrtörténet sok más esetéhez hasonlóan —• részben előidézője is volt annak, hogy ezek fejlődése elmaradta lehetőségektől. Az történt ugyanis, hogy a hidrológia és vízépítés tárgykörében 37 éven át, egészen a haláláig vezetett feljegyzésekből egyetlen sort sem publikált. Értékes feljegyzései és rajzai mintegy 7000 oldalt tettek ki. Halála után valamennyi kéziratát fiatal barátja, Francesco Melci örökölte, aki kiválogatta közülük a művészeti tárgyúa- kat, a többit pedig figyelmen kívül hagyta. Ezeket — 20 kéziratcsomagot — különböző könyvtárak és magánszemélyek vásárolták meg, értékükre azonban még ekkor sem figyeltek fel. Végül néhány feljegyzés 250 év múlva Giovanni Batista Venturi, a híres hidraulikus kezébe került, aki 1797-ben publikált, Leonardo da Vinci fizikai és matematikai munkássága című munkájában bebizonyította, hogy Leonardo kiemelkedő tudós volt, korát messze meghaladó tudományos gondolatokkal. Leonardo tudományos hagyatékának legnagyobb része a hidrológia és hidraulika1 tárgykörébe tartozott. Ö fogalmazta meg többek között a nyílt felszínű medrekben (folyók, csatornák) végbemenő vízmozgás törvényszerűségeit, több 1 Hidraulika: a vízmozgás folyamatait leíró tudomány (gyakorlati áramlástan). 40
