Szalai György: Ember és víz (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987)

Az ember és víz kapcsolatrendszerének változása a történelem folyamán - Az ókori civilizációk kialakulása

főtanácsosa, Kautilja végezte az első mennyiségi hidrometeorológiai méréseket. Úgy gondolkodott, hogy a földekre hulló csapadék függ­vényében kell adót kivetni. A legkorábbi feljegyzés a csapadékmérő­ről a Kautiljának tulajdonított Arthasásztra (A politika és a vezetés tudománya) című politikai értekezésben található, és így hangzik: „A hombár előtt állíts fel egy arátni nyílású edényt, az lesz az eső­mérőd.” (Arátni — hosszmérték, kb. 45,7 cm.) Kautilja feltételezte, hogy a csapadékot a Jupiter és a Nap állásának megfigyelése alapján előre lehet jelezni. Kautilját követően egészen az i. e. I. századig sehol sem maradtak feljegyzések a csapadékmennyi­ségről. Perzsia (Irán), Turkesztán (Üzbegisztán) és Afganisz­tán területén is legalább az i. e. 2. évezredtől kezdve virágzott az öntözéses gazdálkodás. Az ókori perzsa birodalom gazdagságának az alapja is az öntözés volt. Itt különleges vízgyűjtő rendszer alakult ki, a ,,karéz” vagy „foggara”, amely arab közvetítéssel, a hasonló adottságú területeken, Észak-Afrikában az Atlasz-hegységig elter­jedt (9. ábra). Perzsia két fő hegyláncát, a Hindukust és a Zagroszt ugyanis hatalmas, 1000—1500 m magas törmeléklejtők szegélyezik, amelyek a hegyekről lefutó vizeket elnyelik. A belsejükben tárolt víz 9. ábra. Észak-afrikai foggara. A vezeték felső része összegyűjti a hegyvidékről leszivárgó talajvizet, az aknák szellőztetésre szolgálnak 27

Next

/
Thumbnails
Contents