Szalai György (szerk.): Az öntözés gyakorlati kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989)

2. Várallyay György: Az öntözéses gazdálkodás talajtani alapjai

Öntözőrendszer több nagyobb öntöző- és belvízlevezető csatornája mentén, a nagyobb tározók és halastavak térségében, továbbá a Hortobágy —Berettyó vidékén, ahol a szivárgási veszteségek okozta talajvízszint-emelkedés helyenként 1-2 méter/év értéket is elért. A talajvízszint-emelkedés azután számos helyen másodlagos szikese- dési folyamatok megindulását, erősödését vagy elmélyülését okozta.

Itt kel! megemlíteni a burkolatlan, sós és szikes talajú csatornákban és rizstáblákon bekövetkező öntözővízminőség-romlás veszélyét is, amelyre vonatkozóan Dzubay közölt részletes adatokat.

Ideális esetben az öntözés a területi vízmérlegben (2.18. ábra) csupán az evapotransz- spiráció mértékét növeli (öntözés — jobb növényfejlődés — nagyobb transzspiráció; nedves talajfelszín — nagyobb evaporáció). Ez azonban még optimálisan tervezett és végrehajtott öntözések esetében sincs így teljesen.

a) Az öntözővíz egy része (szivárgási veszteségként) eljut a talajvízig (/). Jól dré- nezett területen ez nem okoz talajvízszint-emelkedést, csupán a horizontális talajvízáramlást (g) erősíti, esetleg a mesterséges drénhálózatot terheli. Kedvezőtlen drénvi- szonyok (sík „talajvíz-domborzat”, kis hidraulikus vezetőképesség — „pangó” talajvíz stb.) esetén azonban a fokozott talajvíztáplálás — legalábbis időszakosan — talajvízszint-emelkedést (D) okoz. Ez viszont a talajvízből történő párolgás (AT, E) lehetőségének növekedésével jár, ami sófelhalmozódási és szikesedési folyamatok megindulásához vezethet.

b) Az öntözés megváltoztatja a talajvízjárást. Öntözött területeken (különösen kedvezőtlen drénviszonyokkal rendelkező, mélyebb fekvésű részeken, többé-kevésbé lefolyástalan öblözetekben, pangóvizes medencékben) a talajvízszint általános emelkedési trendje mellett nő a talajvízszint évi ingadozása (180—200 cm), eltolódik a talajvízjárás: a talajvízminimumok január —februárra, a talajvízmaximumok július — augusztusra tolódnak. Különösen ez utóbbinak van jelentős talaj-vízháztartási és anyagforgalmi következménye, hisz ilyen esetekben a felszín közeli talajvízszint nagy felfelé irányuló nedvességpotenciál-gradienssel találkozik (nyári időszakban a fizikai párolgás és a rendszerint jelentős növényi párologtatás hatására kiszárad a felszín és a gyökérzóna), és ez jelentős fölfelé irányuló kapilláris vízmozgást, „pangó” sós talajvíz esetén sószállítást idéz elő: fokozza a másodlagos szikesedés veszélyét.

c) Az öntözés ugyanakkor — a talaj felső rétegének nedvesen tartásával — csökkenti a kapilláris vízmozgást létrehozó tenziógradienst, így csökkenti a talajvízből kapillárisán a talaj felszínére jutó víz mennyiségét, a „talajvízpárolgást”, s ezáltal némileg mérsékli a talajvízszint megemelkedésének káros hatásait, csökkenti a „kritikus talajvízszint” mélységét.

d) Az öntözővíz bizonyos része a talajban tározódik, s lehetővé teszi az eva- transzspiráció fokozódását. Előfordulhat azonban, hogy az öntözés az ezt követő esők csapadékmennyiségének beszivárgását akadályozza, a belvízképződést, a felszíni lefolyást erősíti (növekvő / és F, esetleg F>/). Ez jelenti az idényen kívüli „tározó” öntözések kétségtelen kockázati tényezőjét.

e) Az öntözővíz egy része (optimális esetben — megfelelő öntözési intenzitás mellett — jelentéktelen hányada) közvetlenül a felszínről lefolyik (/) és/vagy a felszíni vízhálózatba jut, vagy a mélyebb fekvésű területeken összegyűlve onnan elpárolog.

f) Az öntözés — megfelelő drenázzsal kiegészítve — fokozza a lefelé irányuló vízmozgást a talajban, segíti a kilúgzási folyamatokat, s ezért megfelelő vízadagok alkal91