Szalai György (szerk.): Az öntözés gyakorlati kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989)

2. Várallyay György: Az öntözéses gazdálkodás talajtani alapjai

sókoncentrációját (legalább a gyökérzónában és a vegetációs periódus kritikus időszakaiban) a termesztett növények sótűrési küszöbértéke alatt. Az ezt biztosító ki- lúgzási vízszükséglet a következő egyenlettel számítható ki:

LR =

ECö

ECd

100.

(2.13)

ahol:

LR = a kilúgzási vízszükséglet (leaching requirement): az alkalmazott vízadag gyökérzónán keresztül szivárgó hányada százalékban,

ECÖ = az öntözó'víz elektromos vezetőképessége,

ECd = a gyökérzónát elhagyó drénvíz megkívánt elektromos vezetőképessége (^ termeszteni kívánt növény sótűrési küszöbértéke).

A kilúgzási vízszükséglet függ természetesen azoktól a tényezőktől, amelyektől a kimosásos melioráció vízszükséglete. Itt azonban megkülönböztetett jelentősége van a tenyészidőszak időjárásának és az alkalmazott öntözési módnak, hisz ettől függ a sófelhalmozódás mértéke (tehát az eltávolítandó sók mennyisége) és térbeli eloszlása. A sóforgalom-szabályozás (illetve a kilúgzás) technológiáját ezek figyelembevételével kell kidolgozni és végrehajtani. Különös gondot kell fordítani a „visszasósodás” (resalinization) megelőzésére vagy legalábbis mérséklésére. Erre ugyanis mindaddig lehetőség van, míg a talajszelvényben migráló oldható sókat csak a gyökérzóna alatti talajrétegbe lúgozzuk, de — megfelelő horizontális drénhálózat kiépítésével — nem távolítjuk el a területről.

Magyarországon a sóforgalom-szabályozásnak ezek a módszerei sajnos nem alkalmazhatók, hisz nincsenek meg a sókimosás feltételei:

— nem áll rendelkezésre me'gfetető mennyiségű és minőségű víz a kilúgzási víz- szükséglet kielégítéséhez;

— az Alföld öntözött talajainak túlnyomó része nehéz mechanikai összetételű, nagy duzzadóagyagásvány-tartalmú, igen gyenge vízáteresztő képességű;

— a talaj sófelhalmozódása szódás, szódás-szulfátos típusú (— erős lúgosság

az adszorpciós komplexus erős Na+-telítődése — a közel irreverzíbilis szikese- dési folyamatok);

— hiányzik a tenyészidőszakon kívüli fagymentes időszak;

— nincs megfelelő drénvízbefogadó (tenger, mezőgazdaságilag nem hasznosítható terület), s a sós drénvizekkel felszíni vízfolyáshálózatunk sem terhelhető (hisz egyrészt öntözésre is ezek vizét használjuk, másrészt garantálnunk kell az országot elhagyó vizek megfelelő minőségét).

Ezért az Alföld öntözésfejlesztése során nincs más alternatíva, mint az öntözés hatására bekövetkező sófelhalmozódás megelőzése, minimálisra csökkentése. Ez a következő intézkedéseket kívánja meg:

a) Az öntözővízből való sófelhalmozódás megelőzése. A Magyarországon jelenleg érvényben levő öntözővízminőségi normák (Darab, 1962; Darab—Ferencz, 1969) ezt — elvileg — szavatolják. Hogy lehetősége mégsem kizárható, az annak a következménye, hogy az öntözővizet a vízkivétel helyén minősítik. Az itt még megfelelő minőségű öntözővíz összetételében azonban a felhasználás helyéig (tábla) való veze86