Szalai György (szerk.): Az öntözés gyakorlati kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989)

3. Szalóki Sándor: A növények vízigénye, vízhasznosítása és öntözővíz-szükséglete

a talajt a növény nem fedi. A fedett talajról való evaporáció ugyanis nem veszteség, hanem szerves része a növényállomány evapotranszspirációjának.

Növényállományban az evaporáció korlátozásának már nincs jelentó'sége, mert az esetben a transzspiráció fokozódása miatt lényeges vízmegtakarítás nem érhető' el.

A nagy felületű növényzet egy-egy eső alkalmával 2 — 3 mm vizet is képes visszatartani, ami onnan közvetlenül, viszonylag hamar elpárolog. Ez az intercepció azonban mégsem tekinthető veszteségnek, mert a párolgásnak ez a formája is a transzspi- rációt csökkenti. Ezzel mint veszteséggel azért sem kell számolni, mert a vízigény megállapításakor sem vesszük figyelembe, vagyis teljes csapadékmennyiséggel számolunk.

Az intercepciónál nagyobb vízmennyiséget jelenthet a pára lecsapódásból származó harmat. Mivel ennek mérése is nehéz, egyelőre ezt sem vesszük számításba sem bevételként, sem kiadásként.

3.2.3. A növényzet vízfogyasztása, vízigénye és vízhasznosítása

A mezőgazdasági területek vízforgalmának, vízháztartásának egyik meghatározó tényezője az evapotranszspiráció (ET), azaz a területen levő növényzet és a talaj együttes páraleadása. Mivel az egy növényfajjal bevetett terület növényzetét (eltekintve a gyomoktól) növényállománynak nevezik, így a növényzet és növényállomány eva- potranszspirációja azonos fogalmat takar, magában foglalja az evaporációt is. Ha a növényállomány számára a nedvességviszonyok kedvezőek, akkor a vízfogyasztás is az igények megfelelően történhet. Az ilyenkor elpárolgó vízmennyiséget kedvező vagy optimális £T-nak nevezzük, és az adott növényállomány dinamikus vízigényével vesszük azonosnak. Azokban az esetekben, amikor a környezet nedvességi állapota nemcsak a párolgást (ET), hanem a növények növekedését is gátolja, korlátozott vízellátottságról és korlátozott evapotranszspirációról (ETk) beszélünk.

A növényállományok evapotranszspirációjának és vízigényének értelmezése után vizsgáljuk meg azok változékonyságát és hatótényezőit.

A tényleges evapotranszspirációra lényegében három tényezőcsoport van közvetlen hatással, éspedig:

a) a légkör párologtatóképessége (a párolgási kényszer);

b) a vízellátottság mértéke;

c) a növényállomány élettani és felületi sajátosságai, szerkezete.

Ezek közül legismertebb és legkézenfekvőbb a légköri viszonyok és legkevésbé a növények sajátosságainak hatása, illetve ennél még kevésbé ismertek azok a közvetett hatások, amelyek a növényzeten keresztül hatnak az ET-ra és a víz hasznosulására. Ilyenek a tápanyagellátás, a növényvédelem, a gyomirtás stb.

A növényzet környezetének állapotjellemzői (energiaellátottsága, páratelítettsége és légmozgása) a párolgás fizikai lehetőségét, potenciális értékét (ETp) határozzák meg. A potenciális evapotranszspiráció (ETp) értékeként Thornthwaite nyomán sokan rövidre (5—15 cm-re) nyírt és naponta öntözött gyep evapotranszspirációját fogadják el. Mások a szabad vízfelszín párolgását veszi az ETp-ve 1 azonosnak.

Mivel az ilyen mérési eredmények nem mindenhol állnak rendelkezésre, ezért különböző számítási módszereket is kidolgoztak az ETp meghatározására (lásd a

112