Szalai György (szerk.): Az öntözés gyakorlati kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989)
3. Szalóki Sándor: A növények vízigénye, vízhasznosítása és öntözővíz-szükséglete
A magvak csírázása viszonylag száraz talajban is végbemehet, mert a száraz szem kezdetben több mint 10 000 kPa erővel képes a vizet magába szívni, viszont a csíra- gyökér szívóereje nem nagyobb, mint 1000-1500 kPa. Emiatt előfordulhat, hogy a növény a csírázás után pusztul el, vagy ha el nem is pusztul, növekedésben és fejlődésben visszamarad. Kísérletileg is bizonyított tény, hogy a növények hajtásának és gyökérzetének a fejlődése szoros kapcsolatban van egymással. Minden növény törekszik a fajra vagy fajtára jellemző, genetikailag meghatározott gyökérrendszert kifejleszteni. A körülmények azonban annak növekedési ütemét, terjedelmét és térbeli elhelyezkedését lényegesen módosítják. A kedvező körülmények — beleértve a kedvező nedvességi viszonyokat is — elősegítik mind a hajtás, mind pedig a gyökérzet növekedését. Saját kísérleteink azt bizonyítják, hogy a növény gyökérzete nemcsak akkor hatol a mélyebb rétegekbe, ha a talaj felsőbb rétege kiszárad, hanem akkor is, ha nedves a feltalaj, felkészülve ezzel az esetleges csapadékhiányra. Az viszont tény, hogy a gyökér és a hajtás aránya arid viszonyok között nagyobb. A gyökerezési mélység megoszlását illetően az irodalmi adatok nagyon különbözőek. Sokak megállapítása és leírása szerint a lágy szárú növények gyökérzetének túlnyomó többsége a felső 50—60 cm-es talajrétegben van. Ebből némelyek arra a téves következtetésre jutottak, hogy az alsóbb talajrétegek tápanyag- és nedvességkészletének, valamint a talajvíznek nincs jelentős szerepe a növények víz- és tápanyagellátásában. A gyökérzet tömegmegoszlása azonban korántsem tükrözi a felszívó felület megoszlását és még kevésbé annak aktivitását. A növények gyökérzetének felülete hihetetlenül nagy. Petinov (1964) közlése szerint az öntözött kukoricanövény aktív felszívófelülete már négyleveles korban eléri a 4—6 m2-t, címerhányáskor pedig a 20 m2-t. Az öntözetlen, vagyis az elvileg rosszabb vízellátású kukorica gyökérfelülete szerinte ennél sokkal kisebb, különösen a tenyészidőszak második felében. Annyi bizonyos, hogy a gyökérzet felülete mindenkor többszörösen nagyobb, mint a levélzeté, és ennek egy kis hányada is képes a növény számára szükséges vízmennyiséget felvenni, ha a gyökérzóna valamelyik része kellően nedves. Ebből adódóan a transzspirációs víz- veszteség pótlásához nem szükséges az egész gyökérjárta talajszelvényben az optimális nedvességet biztosítani. Vizsgálataink szerint az 1 m mélyen levő talajvízszint esetén az a néhány tized tömegszázalék gyökér, amit a talajvízszint fölötti kapilláris zónában találtunk, elegendőnek bizonyult a szántóföldi növények vízigényének kielégítéséhez hiányzó vízmeny- nyiség felvételére, pedig ez lucernánál aszályos években a 300—400 mm-t is elérte. A mélyre hatoló gyökérzetnek természetesen nemcsak a talajvíz, hanem a talaj mélyebb rétegeiben tározódó vízmennyiség felhasználásában is nagy jelentősége van. A gyakorlatban is megfigyelhető, hogy a csapadékos évek vagy telek után következő száraz tenyészidőben sokkal mérsékeltebb az aszálykár, mint mikor több száraz év követi egymást, különösen a mély rétegű, nagy vízkapacitású talajokon és a viszonylag magas talajvizű (1—3 m) területeken. A sekély termőrétegű talajokon viszont előbb kezdődik és nagyobb mértékben károsít az aszály. Megjegyzem, a mély termőrétegű talajokon (löszhátakon) is előfordul (pl. 1968-ban, 1984-ben és 1985-ben), hogy a megelőző száraz nyár után a kevés téli csapadék csak a felső 50 — 60 cm-es 102
