Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások
felszín száraz, akkor gyűrűs hengert használjunk. Nedves talajállapot esetén foga- soljunk. Arra kell ügyelni, hogy a hengerezés vagy a fogasolás a lejtő irányára merőleges legyen. Az így kialakított, a rétegvonalaknak megfelelő irányú barázdák védik a talajt addig is, amíg a kikelt és erősödő növényzet ezt a szerepet átveszi. A belvizes területek művelése Nagyobb összefüggő sík területen, folyók menti öntéstalajokon, magas vezetésű csatornák környékén, lejtők közötti, lefolyás nélküli teknős területeken hóolvadás vagy intenzív esőzés következtében gyakran keletkeznek belvízfoltok. A vízborításnak egyik fő oka az, hogy az adott területen a talaj vízvezető képessége rossz, de oka lehet emellett az is, hogy a víz a magasabban fekvő területekről összefolyik. Az ilyen területeken rendszerint a talajvíz is magas. Az esetek döntő többségében a belvíz keletkezése csak meliorációs beavatkozással (terep- és vízrendezés) szüntethető meg. A talajművelés helyes rendszerének kialakításával a károkat csak csökkenteni tudjuk. A kidolgozandó talajművelési rendszeren belüli eljárásokat tulajdonképpen két nagy csoportra oszthatjuk. Az egyik azoknak a talajművelő eljárásoknak a csoportja, amelyeket a vízborítás bekövetkezése előtti időszakban alkalmazunk mint megelőző eljárásokat, a másik csoportba pedig azokat az eljárásokat sorolhatjuk, amelyeket a belvíz elvezetése után kell alkalmazni. A tarlóhántás módjára és eszközének megválasztására az lehet hatással, hogy a vízborítás mikor következett be. A gabonaféléknél a fejlődés befejezése előtti időszakban (június) bekövetkező vízborítás következménye a nagyobb mértékű gyomo- sodás és a terület taposási kára a betakarítás során. Ilyen esetekben legjobb, ha az első munka a 18—20 cm-es szántás. A lazító kultivátorok vagy a nehéz tárcsák az ilyen táblákon nem végeznek megfelelő munkát. Ha viszont a talaj még azelőtt kiszáradt, mielőtt a terület felszabadult volna, az ilyen zsugorodott, tömött, száraz talajon ekét nem tudunk használni. Ilyen esetben a nehéz tárcsát vagy a grubber rendszerű lazítókat használhatjuk, de csak sekélyen járatva. Az alapvető művelés módja és mélysége olyan legyen, amellyel egyik fontos célunkat, a talaj vízbefogadó képességét tudjuk növelni. Az alapművelés tehát megelőző eljárás, amellyel csökkenthetjük a később várható belvízkárokat. Ennek egyik leghatásosabb módja a mélylazítás. Az ilyen területeken különösen ügyelni kell a lazítás minőségére, vagyis arra, hogy minél nagyobb lazító hatást érjünk el. Ennek feltételei: — a lazítást olyankor végezzük, amikor a lazítandó talajréteg a szántóföldi vízkapacitás 50%-ánál több vizet nem tartalmaz; — a lazítókések távolsága ne legyen nagyobb, mint a lazítás mélysége; — a lazítót megfelelő sebességgel vontassuk. Az elmondottakon kívül még lényeges a lazító típusa is, mivel a vibrációs lazítók- nak nagyobb a hatásuk, mint a merevkéses lazítóknak. A lazítás mélysége legalább 60 cm legyen. A lazítás tartamhatása rövidebb, mint az egyéb területeken. Ezért a mélylazításra háromévenként kerüljön sor. Sípos vizsgálatai szerint az ilyen talaj a mélylazítás hatására három év átlagában a 60 cm-es talajrétegben mintegy 40—45 mm csapadéknak megfelelő víztöbbletet képes tárolni. A mélylazított táblán őszi gabonafélék alá elegendő a 14— 16 cm mélységű művelés is, tavaszi vetésű növények alá viszont ősszel 20— 25 cm mélyen szántsunk. Az alapművelést ősszel csak akkor munkáljuk el, ha az túlságosan rögös. A vetőágyszerű elmunkálásra ne törekedjünk, részben azért, mert a finoman ehnunkált felület a csapadék hatására jobban tömődik, másrészt azért sem, mert a nagy, száraz rögök finom elmunkálása igen nagy energiát igényel, drága. A finom elmunkálás fölösleges is, hiszen ezt az aprító hatást a tél folyamán a természeti erők elvégzik. 98
