Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások
A rögös szántásfelület őszi elmunkálásakor inkább arra törekedjünk, bogy ezzel a fagy aprító hatását elősegítsük. A szántás után maradó osztóbarázdákat még az ősz folyamán minél tökéletesebben munkáljuk el. Ennek célja nemcsak a gépi munkák megkönnyítése, hanem a vízállások csökkentése és a tavaszi munkák korábbi megkezdésének elősegítése is. A mély osztóbarázdákban sok víz gyűlik össze, és tavasszal hosszú ideig marad meg. Fontos feladat a vízelvezető barázdák őszi kialakítása. Erre a munkára rendszerint még a melioráció után is szükség van. Az árkocskák kialakítása nemcsak a szántott, hanem a bevetett területen is szükséges, a tábla belső részén képződő vízfoltok levezetése céljából. A belvízveszélyes táblán, különösen pedig annak mélyebb részein, a talaj felső rétege tavaszra teljesen telítődik vízzel. A tavaszi munkálatokat itt csak lényegesen később kezdhetjük meg. Különösen nehéz helyzetben vagyunk azokon a táblákon, amelyeken még nem végeztük el a vízrendezés végett szükséges meliorációs munkákat. A vízállásos foltokon a talaj jobban megtömődik, mint a viszonylag magasabb táblarészeken. Az ilyen táblákon a tavaszi munkák rendszerint nem végezhetők el egy időben. Meg kell várni azt a nedvességállapotot, amikor már a traktor elakadásának veszélye nélkül rámehetünk a talajra. A tavaszi talajművelés elsőrendű célja a felső réteg gyorsabb vízveszteségének (száradásának) elősegítése. Ezért olyan eszközöket használjunk, amelyek ezt a folyamatot elősegítik. Célszerű eszköz a tárcsa, ami kisebb mértékű keverőmunkát is végez. A talaj felső rétege ugyanis szárazabb, mint az alsó. Ezt figyelembe véve, a tárcsa mélységét úgy állítsuk be, hogy az alsóbb, nedvesebb rétegből néhány centimétert a felszínre hozzon. Nagyon lényeges, hogy erre a munkára megfelelő talajnedvességi állapotban kerüljön sor. Ha a talaj alsóbb, a tárcsával felszínre hozott rétegének nedvességtartalma nagy, akkor összenyomott talajszeletek képződnek, amelyek néhány nap alatt kiszáradva igen kemény, szinte elmunkálhatatlan rögökké állnak össze. A tárcsázott talajfelület azonnali elmunká- lására nincs szükség, hagyjuk azt nyitva azért, hogy ezzel a gyorsabb száradást elősegítsük. Szükség esetén a tárcsázást megismételhetjük, de ekkor már az előzőnél néhány centiméterrel mélyebben tárcsázzunk. Ezzel elérjük, hogy a talaj felső 10— 12 cm-es rétegében a nedvességtartalom az optimálist megközelítő értékre csökken, javul a talaj levegőzöttsége, és viszonylag gyorsabban felmelegedik. Belvízveszélyes táblákon kora tavaszi vetésű növényeket nem célszerű termeszteni. De még a középkései vagy a késő tavaszi vetésű növényekkel is előfordulhat, hogy a tábla egyes részeit nem tudjuk előkészíteni az optimális vetésidőre. Ezeket a foltokat a gazdaságok kihagyják és később vetik be. Űjabb megfigyeléseink szerint az ilyen foltok művelésére a talajmaró igen alkalmas. Gyakran előfordul az az eset is, hogy a késő tavasszal vetett növény a májusi vagy későbbi esőzések következtében keletkezett vízállás miatt a tábla egyes részein kipusztul. A kiszáradás után ezek a foltok is talajmaróval munkálhatók meg és gyom- mentesíthetők. A szikes talajok művelése A melioratív beavatkozást igénylő területek között a szikes talajok aránya igen jelentős. Az összes talajokhoz viszonyítva a szikesek, különösen pedig a tiszántúli kötött szolonyec talajok művelése igényli a legnagyobb figyelmet és szakértelmet. Ezek a talajok igen kedvezőtlen fizikai és kémiai tulajdonságúak. Mechanikai összetételük miatt kötöttségük, a művelőeszközökkel szembeni ellenállásuk, valamint tö- möttségük igen nagy. Vízgazdálkodásuk, főleg vízvezető képességük is kedvezőtlen. A talaj művelésre ható kémiai tulajdonságok közül a Na-sók mennyisége és mélységi elhelyezkedése a legdöntőbb. A művelés optimális nedvesség-intervalluma ezeken a talajokon igen szűk. Ezért 7* 99
