Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
Kamarás Miklós: A meliorálásra szoruló területek kárjelenségei - A víz károkozása
sin a fs = tg° a többi tényező a (3) képletből ismert. A lejtő lmjlása A lejtő hajlása az elfolyó víz sebességén keresztül befolyásolja az erodáló energiát. A (3) képletben a lejtő szerepe a sin a tg0’3 a (5) összefüggéssel vizsgálható. Ennek értelmében 90°-os hajlásszög esetében a tört értéke O-val egyenlő. A függvény maximuma 60°-on van. Az erózió intenzitása 40°-ig rohamosan, onnan 60°-ig lassan növekszik, majd 80°-ig lassan és 90°-ig rohamosan csökken. A lejtőhajlás tényezőjét (S) Wischmeier és Smith a következők szerint veszi figyelembe: S = (0,52 + 0,36« + 0,52s2) • 1 7,97’ ahol (6) s az uralkodó lejtésszög százalékban kifejezve. Az erózióval szembeni ellenállás Az erózióval szembeni ellenállást a (2) képlet szerint két tényezőcsoportba sorolhatjuk. Az első csoportba a talajok fizikai-kémiai sajátságai, a másikban a növényi borított- ság és az agrotechnikai tényezők hatásaként jelentkező ellenállás tartozik. A kettő a gyakorlatban sohasem választható el egymástól, mivel talajvédelemmel általában a növénytermesztéssel kapcsolatban foglalkozunk, az adott növényhez viszont adott kereteken belül változtatható agrotechnika tartozik. A talaj anyagi tulajdonságainak hatása A talajok anyagi tulajdonságai közül a talajmorzsák vízzel szembeni állandósága, a szemcsék diszpergálhatósága, a kolloidtartalom, a vas- és alumínium-oxidok meny- nyisége, vízáteresztő és víztartó képessége, az adszorbeált bázisok minősége és telítettségi foka együttesen határozzák meg az erózióval szembeni ellenállóképességet. A tulajdonságok hatását Horton együtt számolja a növényi borítottság hatásával. Más szerzők (Wischmeier, Cserkaszov) a talajfaktort külön számolják 0,5— 1,5 értékszámokkal. Az értékszámok tapasztalati úton nyert mutatók, amelyek az egyes talajok egymáshoz viszonyított ellenállását fejezik ki. Kamarás a talajok erodálhatóságának mértékét nedves szitálásos eljárással határozza meg. A vizsgálat az idő függvényében a kritikus szemnagyságú (0,9 mm) talajmorzsák mennyiségét állapítja meg. Az erózióval szemben legellenállóbbnak az erősen humuszos, jó szerkezetű és a sok agyagkolloidot tartalmazó, nehezen diszpergálódó, rögös, savanyú talajok bizonyultak. Legkisebb az eróziós ellenállása a humusztalan futóhomokoknak és az erodált, karbonátos lösztalajoknak. 4 A melioráció kézikönyve 49
