Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Matos Károly: A meliorációs szervezése - A lejtős területű gazdaságok talajvédelmének szervezése
tok alapján kukoricánál alkalmazott 395 q/ha adag esetén 18%-kal csökkent a vízelfolyás és 32%-kal a lemosott talaj mennyisége), — az istállótrágyázott terület növényállománya sűrűbb, jobb a talaj borítottsága, gyökérzete dúsabb, ami talajvédelmi szempontból fontos, — a lemosódás csökkenése következtében a talaj termékenysége viszonylag növekszik, — istállótrágyázással igényesebb, értékesebb fajok és fajták termesztésére is lehetőség nyílik. Az istállótrágyázás megszervezése során a termelés, a tárolás-kezelés és a felhasználás-elosztás munkafolyamatai különíthetők el. Az istállótrágya-termelés növelésével és a tárolás-kezelés kérdéseivel itt nem foglalkozunk, csak fontosságát emeljük ki. Az istállótrágya elosztását és felhasználását lényegében négy tényező befolyásolja — a trágya mennyisége, — a növénytermelés szerkezete, — a talaj adottságok és — a szállítás feltételei. Az üzemben megtermelt istállótrágya mennyisége általában nem elegendő ahhoz, hogy az összes területet 4—5 évenként megfelelő adaggal (3 — 400 q/ha) megtrágyázzuk. Ezért a megtermelt mennyiség elosztásakor a talajadottságok, a növények igénye és a szállítás feltételei döntenek. Talajvédelmi szempontból az erózióveszélyes területeket kell előtérbe helyezni, de a szállítási körülmények és a termesztett növények igényeit figyelembe véve, a sík és lankás területeket trágyázzuk elsősorban. Ezek a területek vannak ugyanis a telepekhez közelebb, itt termesztik az értékesebb és trágyaigényes kapás, ipari és nagy tömeget adó takarmánynövényeket. Ezeknek a területeknek a trágyázása két szempontból, az értékesebb növények hozamnövelése és a trágyázás költségeinek csökkentése céljából előnyös. így az erózió veszélyes területek trágyázása általában háttérbe szorul. A lejtők trágyázása során a következőkre ügyeljünk: — a táblán belül a lejtők magasabb oldalán nagyobb, a lankás oldalon kisebb adagokat kell kiszórni, mert a víz a tápanyag egy részét lemossa, — a trágyát folyamatosan szántsuk alá, mert a nagy intenzitású esők lemoshatják, — a szántást nyáron vagy ősszel csak közvetlen vetés esetén munkáljuk el, mert az elmunkálással csökkentenénk a vízbefogadó képességet, — mérlegelni kell a kis (60— 100 q/ha) és nagy adagok (3 — 400 q/ha) kiszórásának gazdaságosságát; kis mennyiség többszöri adagolása szakmailag előnyös, de a szállítási, kiszórási költségek lényegesen megnövekednek. Gyökér- és tarlómaradványok. Lejtős területű talajaink szervesanyag-gazdálkodása csak istállótrágyázással nem oldható meg. Nagy szerep jut e területek szervesanyaggazdálkodásában a talajvédő növényeknek (évelő és egyéves pillangósok, fűfélék) és a zöldtrágyanövények termesztésének. A szár- és szalmafélék szétszórásával és alászántásával kapcsolatos vélemények eltérőek. Az eróziónak kitett területen a szármaradványokat ne égessük fel, műtrágyával való kiegészítés után feltétlenül szántsuk alá. Az évelő és egyéves pillangósok tarló- és gyökérmaradványai is értékes szerves anyaggal gazdagítják talajainkat. Láng adatai alapján számolva, a következő istállótrágyával egyenértékűek: 1 ha lucerna- törés 350 q, 1 ha vörösheretörés 260 q, 1 ha pillangós zöldtrágya 220 q, másodvetés- ként 140 q, 1 ha nem pillangós zöldtrágya másodvetés 120 q. Mivel a talajvédelem, az okszerű talaj használat a gépi munkák költségei és a gépesítés technikai lehetőségei miatt elsősorban a jó és közepes talajvédő hatású növények (évelő pillangósok, fű- félék, kalászosok, egyéves szálas takarmányok) kerülnek az eróziónak kitett területre, 329
