Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Matos Károly: A meliorációs szervezése - A lejtős területű gazdaságok talajvédelmének szervezése
ágyekék, a rendsodrók, a vetőgépek és a szokásos szállítóeszközök 20%-os lejtőhatárig alkalmasak művelésre. Bár a cukorrépa- és a burgonyabetakarító gépek elvileg 20%-os lejtőhatárig használhatók a betakarítási munkákra, a nagyüzemi termesztés ilyen meredek lejtőn nem gazdaságos. A váltva forgató ekék, a fűkaszák 25%-os lejtőhatárig üzemeltethetők biztonságosan. A hagyományos szállítóeszközök 20%-os lejtőhatárig biztonságosak. Az ennél me- redekebb lejtőkön alacsony építésű, széles nyomtávolságú szállítójárművek használata lenne indokolt. Sajnos, ilyenek nem vagy alig kaphatók a kereskedelemben. A szállítókapacitás növelésére ajánlják a pótkocsi kerekeinek a vontató traktor erőleadó tengelyéről való meghajtását. Ezzel a tapadási felületet és a stabilitást is megnövelnék, főként hegy-völgy irányú szállításokra. Használatukra mind ez ideig nem került sor. A gazdaságokban leginkább elterjedt MTZ, Zetor traktorok 10%-os lejtőhatárig biztonságosan üzemeltethetők. Ha nyomtávolságukat megnöveljük és az első tengelyt megfelelően leterheljük, szintvonal irányú művelésre 10— 15%-os lejtőn is használhatók. Minden esetben szükség van a vezetőfülke megerősítésére, az esetleges borulás kapcsán bekövetkező balesetek elhárítása, csökkentése céljából. Helyesebb azonban, ha ilyen fokú lejtőn használatukra nem kerül sor. A nyomtávolság megnövelése ugyanis jelentős meghibásodási forrás, az oldalirányú hatások miatt pedig nagymértékben nő a javítási költség. Szintvonal irányú szántás esetén stabilitási és energiaszükségleti szempontból előnyt jelent, hogy a lejtő magasabb oldalán levő kerékek a barázdában járnak. Általában 12—17%-os lejtőn — a szántási mélységtől és a nyomtávolságtól függően — a gép vízszintesen áll. Az egyéb felszíni munkák esetén nem ez a helyzet. Általános vélemény, hogy a 10— 15%-osnál meredekebb lejtő művelésére legalkalmasabb erőgépek a négykerékmeghajtású, „orrnehéz” traktorok. Sajnos, hazai gyártásuk megszűnt, s a középnagy, 60—90 LE-s traktorok beszerzése nehéz. A kétkerék- meghajtású traktorokkal összehasonlítva, ezeknek a traktoroknak a súlypontja alacsonyabb, az első és a hátsó tengelyek közötti súlyelosztás jobb, tapadási felületük nagyobb, így az oldalirányú és a hátraborulási veszély lényegesen kisebb, káros csúszásuk minimális, hasznos teljesítményük lényegesen nagyobb. Számos tanulmány foglalkozik a meghajtott kerekek különböző szélesítési megoldásaival, a féllánctalpak használatának előnyeivel, az első és a hátsó kerék, illetve a tengely terhelésével. A gyakorlatban azonban — különböző okok miatt (nem kaphatók, műszakilag nem megfelelők stb.) — nem vagy csak elvétve használatosak (kerekek, illetve tengelyek leterhelését kivéve). így egyetlen racionális megoldás a megfelelő teljesítményű, négykerékmeghajtású és dupla kerekű traktorok beszerzése lehet. A lánctalpas traktorok, bár egy kivételével, minden követelménynek megfelelnek (vízszintes műveléskor az irány tartása csak a féllánctalp fékezésével lehet), a szintvonal irányú művelésre 8— 10% feletti lejtőkön alkalmatlanok. A gépüzemeltetés szervezete, szervezése A lejtős területű gazdaságok mérete, a műszaki kiszolgálás helyzete, a lejtő különböző fokán és oldalán levő talajok művelhetőségének s az egyéb, fontosabb munka- folyamatok végzésének eltérő időpontja és művelési optimuma a géppark elhelyezését és a gépüzemeltetés szervezetét, szervezését meghatározza. A gazdaságok gépjavító-karbantartó bázisának kiépítettsége és a gépek műszaki állapota egyértelműen a központos gépparktelepítés mellett szól. A gépek műszaki állapota ugyanis általában gyenge, korszerűen felszerelt, szakemberekkel jól ellátott műhelyek kiépítése csak központosítva képzelhető el. Ezért 3000—5000 ha szántó 326
