Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Matos Károly: A meliorációs szervezése - A lejtős területű gazdaságok talajvédelmének szervezése
A gépek teljesítménye feleljen meg a lejtő követelményeinek (kis önsúly, nagy teljesítmény), mivel a lejtő leküzdéséhez és önsúlyuk mozgatásához nagy energia szükséges. Lammel (1962) szerint a T 100 M-es lánctalpas traktor lejtőirányú szántással TE—330-as ekével szántás közben, 30%-os lejtőn, önmaga vontatásához 39 LE-t használ fel. Dorgai (1970) szerint ez egyenlő egy UE—50-es erőgép teljesítményével, s hasznos teljesítménye megközelítően a felére (42 LE) csökken. A gépek megfelelő tapadása a lejtő és a szintvonal irányú munkafolyamatok végzésekor igen fontos, mert a csúszás csökkenti a gépek teljesítményét, s káros a munka minőségére. Lammel (1962) szerint a lejtő emelkedésével a csúszás mértéke hatványozottan nő. Előnyösek a négykerékmeghajtású „orrnehéz” gépek. A lánctalpasok tapadása a legjobb, mozgásuk azonban szintvonal irányú műveléskor lejtő irányú, és egyenesben tartásuk csak a hegy felőli lánctalp lefékezésével lehetséges, s ez nagy energiaveszteséget (50— 65%-os) okoz. A munkagépeknél fontos a stabilitás, a káros csúszások minimalizálása, a fordulé- konyság, a lejtőhöz való megfelelő alkalmazkodás (munkájuk az agrotechnikai követelményeknek feleljen meg), könnyű önsúlyúak és nagy teljesítményűek legyenek. Ezeknek a követelményeknek elsősorban azok a függesztett munkagépek felelnek meg, amelyek lejtő művelésére műszakilag is alkalmasak (pl. váltva forgató ekék). A mezőgazdaságban általánosan használt erő- és munkagépek 12— 15% lejtés felett már nagyobbrészt nem végeznek kielégítő munkát. A viszonylag magas építésű és kétkerékmeghajtású traktorok balesetveszélyesek, oldalirányba és hátra borulé- konyak, nagy a csúszásuk, lejtőirányú vontatás esetén kicsi a vonóhorgon kifejtett hasznos teljesítményük. A lejtős területek gépi munkáinak nagyobb költségei — a nagyobb tüzelőanyag-fogyasztásból, — az optimálisnál kisebb leterhelésből, — az átlagosnál nagyobb meghibásodásból, — a nagyobb javítási költségből és — a gyorsabb amortizálódásból származnak. A szállítási távolságok lényegesen megnőnek a lejtők miatt, Laczkó (1966) adatai alapján 15%-os lejtőn a szállítási távolság kétszeresére nő. Mindezek együttes hatásaként az egységnyi gépi munka költségei lényegesen meghaladják a sík területekéit. Dorgai (1970) szerint pl. 8%-os lejtőn 5— 10%-kal, 25%-os lejtőn 26—32%-kal nő a termelési költség. A lejtős területeken gazdaságaink csak kismértékben élnek a talajvédő művelés lehetőségeivel. Dorgai (1974) vizsgálatai szerint pl. a gazdaságok szántóterületük 10%-án, de ott is csak az enyhébb lejtésű területeken. Ennek többféle oka van, döntő mértékben az, hogy nincs megfelelő mennyiségű és minőségű szintvonal irányú művelésre alkalmas gép. Az elmondottakkal szorosan összefügg, hogy lejtős területeinken az 1 ha szántó művelésére felhasznált gépi munka mennyisége nem növekedett az országos átlagnak megfelelően. 1968-ban 7,5 nha volt (országosan 9,14), 1972-ben 9,2 nha-ra (országosan 10,12) növekedett (Dorgai, 1974). A fontosabb erű- és munkagépek használhatósága különböző fokú lejtőkön Az egyes fontosabb munkagépek használatának felső határa Lammel szerint a következő: sorművelő kultivátorral, ültető-palántázó géppel, arató-cséplő géppel 15%- os lejtőhatárig lehet biztonságosan és az agrotechnikai követelmények betartásával dolgozni. A gyakorlatban a jelenlegi arató-cséplő gépekkel 17—20%-os lejtőn is dolgoznak, igen nagy szemveszteséggel, balesetveszéllyel, de a legújabb kombájnok 20%-os lejtőn is biztonságosan üzemelnek. A kévekötő aratógépek igen költségesek, szerepük egyre csökken. A kévekötő aratógépek, a répa-, a burgonyaszedő gépek, az 325
